Michelisz Norbert folytatta szenzációs szereplését a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró malajziai versenyhétvégéjén, és rajt-cél győzelmet aratva magabiztosan megnyerte az első futamot.

A versenyző hivatalos honlapjának beszámolója szerint vasárnap esett is az eső, meg nem is, és ebben a köztes állapotban nehéz volt eldönteni, hogy mi az ideális gumiválasztás. A veszélyes körülményeket igazolta, hogy a szervezők úgy döntöttek, a biztonsági autó mögül rajtoltatják el a mezőnyt.

Michelisz Norbert nem akarja elkiabálni a világbajnoki címet, de bizakodó

Kétszer is a pole pozícióból indulhat a magyar pilóta.

Miután kiment a safety car, a második körben Michelisz fokozatosan ellépett a mezőnytől, a táv felénél őrizte a több mint két másodperces előnyét Aurelien Panis előtt. A vetélytársak nem is tudták megközelíteni, így a nehéz időjárási körülmények ellenére magabiztos rajt-cél győzelmet aratott az első futamon, és a szezonbeli ötödik sikerével újabb 25 pontot szerzett.

A riválisok is jól teljesítettek, Esteban Guerrieri negyedik, Yvan Muller hatodik lett, Michelisz így 27, illetve 35 pontra növelte előnyét velük szemben a bajnokság első helyén.

A második futam magyar idő szerint 11.15-kor, a szezonzáró harmadik verseny pedig 13.10-kor kezdődik.

Kiemelt fotó: michelisz.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!