A 49 éves Corinna Schumacher, aki 23 éve a Forma 1-es legenda felesége, Sascha Herschenbach német zenésznek írt levelében adott hangot bizakodásának. A muzsikus egy himnuszt komponált Küzdelemre született (Born To Fight) címmel Schumacher tiszteletére és elküldte a felvételt feleségének – írta a Daily Mail

A levélről maga Herschenbach számolt be a német Bunte magazinnak. Elmondta, hogy nem is várt valójában választ, és nagyon boldog volt, hogy Corinna egy kézzel írt levelet írt neki, amelyben megköszönte az ajándékot, amely segített neki és családjának ezekben a nehéz időkben. Az nem derült ki, hogy Schumacher felesége mikor írt a zenésznek, aki a dalt 2014 decemberében, egy évvel a bajnok balesete után írta.

„Mindannyian tudjuk, hogy Michael nagy harcos és hogy nem adja fel” – állt az asszony levelében.

Schumacher 2014. áprilisában, öt hónap után tért magához a kómából, azóta sorsáról keveset lehet tudni. Állítólag a genfi tó partján lévő házában ápolják, 15 fős orvoscsapat áll a nap 24 órájában rendelkezésére.

Amikor a pilótát kiengedték a kórházból, Corinna akkor nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatást kért Michaellel való közös harcához, de leszögezte, hogy férje állapotáról nem beszél többet és kérte magánéletük tiszteletben tartását.

Ez a levél az első eset azóta, hogy Schumacherről szól a külvilágnak.

Corinna és Michael 1995-ben házasodtak össze, miután egy Ferrari-partyn találkoztak. Az asszony ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. Azt lehetett tudni róla, hogy lovas Európa-bajnok, férje ezért vett neki egy ranchet Texasban, ahol lovakat nevelhetett. Két gyermekük van, mindketten szüleik nyomdokaiban járnak: lányuk, Gina Marie lovagol, fiúk, Mick pedig már letette a névjegyét a Forma 3-as autóversenyeken.

A levél nyilvánosságra hozatala előtt néhány nappal Sabine Kehm, Schumacher menedzsere új, poszterrel erősített felhívást tett közzé a bajnok által ihletett alapítvány, a Keep Fighting (Harcolj tovább) támogatására. A név mögött Schumacher személyes filozófiája és egy mondása áll, amelyet gyakran megismételt. „Mindig meggyőződésem volt, hogy soha nem szabad feladni, mindig küzdeni kell tovább, még akkor is, ha csak egy halvány esélyünk van” – mondta még 2007-ben.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!