13 milliárdos nézettséget ért el, amivel maga mögé utasít mindenkit a világ zeneiparában. A siker titka: bugyuta szöveg, cuki gyerekek, három akkord. A koreaiak megint tudnak valamit.


A szóban forgó dalocskát, a „Baby Shark”-ot 2016-ban alkotta meg a Pinkfong koreai cég.

A dal kétperces videoklipje azonban 2017-ben lendületet kapott, és ez lett az első olyan videó, amely 10 milliárd megtekintést generált a YouTube-on.

Igen, ez azt jelenti, hogy még a Despacitót is megelőzte. Még Elon Musk is tweetelt róla 2021-ben, tréfálkozva, hogy a videót „többen látták, mint ahány ember él a Földön”. Az Unilad most már azt írja, hogy

A BonusInsider beszámolója szerint a fülbemászó, mégis elviselhetetlen dal 22 millió dollárt halmozott fel csak a YouTube-on elért megtekintéseiből. A portál szerint a YouTube klip havonta körülbelül 283 000 dollárt (kb. 99 millió forintot) hoz az alkotóinak, ami nagyjából 150 millió megtekintésen alapul.

A Forbes nemrégiben beszélt a Pinkfong vezérigazgatójával és társalapítójával, Kim Min-seokkal, aki a hetedik életévét betöltő dalról, valamint a cég növekedési és terjeszkedési terveiről osztotta meg gondolatait.

„Új növekedési tervet kezdeményeztünk, hogy egy olyan globális tartalomgyárrá váljunk, amely szórakoztató élményeket hoz létre a család minden korosztályának tagjai számára” – mondta a 42 éves vezérigazgató az üzletnek.

Azaz most már nemcsak a gyerekekre fókuszálnak. A cég szerint az előfizetők több mint 60 százaléka 18 és 34 év közötti.

Gondolom, ti sem akarjátok kihagyni a Pinkfong-életérzést (már amennyiben az emberi népesség azon elenyésző százalékához tartoztok, akik még nem hallották a nótát):

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!