A férfi évekkel ezelőtt több embert megkéselt egy szállodában.


2001 óta volt szökésben az a magyar férfi, akit tavaly júniusban fogtak el Mexikóban a helyi és amerikai hatóságok. Az ügy újabb fejleménye, hogy a 40 éves férfi ellen most vádat emeltek - olvashatjuk a HVG oldalán.

A férfi a XII. kerületben, a Rácz Aladár utcai szállodában több embert megkéselt évekkel ezelőtt. A vádirat szerint álnéven jelentkezett be a szállodába két társával együtt, hogy a hely vendégeitől értékeket lopjon. Mikor a szálloda tulajdonos kérdőre vonta a gyanús viselkedésű érkezőket, ők el akartak menekülni, ám az ott dolgozók útjukat állták.

Ekkor a 40 éves férfi kést vett elő, és megvágta az őket feltartani próbáló személyeket. A recepciós életveszélyes sérüléseket szenvedett, csak a gyors orvosi segítségnek köszönheti, hogy végül túlélte a támadást.

A szökésben lévő férfit tavaly júniusban fogták el Mexikóban, most pedig aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot ellene a Fővárosi Főügyészség. A törvény a bűncselekményt tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!