A Győri Audi ETO KC 33-29-re győzött a francia Metz HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

A vendégcsapatból Faluvégi Dorottya és Crina Pintea hiányzott sérülés miatt.

Lendületes játékkal és villámgyors támadásokkal kezdett a Metz, amely a 16. percben vezetett először két góllal, ezért Ambros Martín győri vezetőedző rögtön időt kért, illetve cserékkel frissítette csapatát. Ennek hatására az ETO egy 4-0-s sorozattal fordított, és a Metz szakvezetője, Emmanuel Mayonnade a 22. percben már másodszor kért időt, mert együttese sok labdaeladással segítette a vendégeket.

Az ötszörös BL-győztes győriek robbanékonyságban, gyorsaságban és agresszivitásban is felvették a versenyt a hazaiakkal, és bár a második francia időkérésnél egy 6-1-es széria után némileg megtört a lendületük, a szünetben 16-15-re vezettek.

A második félidőt védekezésben és támadásban sem kezdték jól a vendégek, csaknem tíz percig nem találtak be, viszont három gólt kaptak, ezért Martín ismét időt kért. A remekül cselező Bruna de Paula játékának nem találta ellenszerét a Győr, ám a rövid pihenő megint hatásos volt és egy 7-2-es sorozat végén az ETO újfent hárommal vezetett (23-20).

Estelle Nze Minko támadásban és védekezésben is kiválóan teljesített, így meglátszott csapata játékán, amikor pihentetés miatt lecserélték.

Egy hármas gólsorozattal egyenlített a Metz, majd Nze Minko visszatért, stabilizálta együttesét, amely egy 3-0-s szériával eldöntötte a maga javára a meccset, amelyet az európai szövetség a forduló rangadójának választott. A hazaiak legeredményesebb játékosa De Paula volt hét találattal, a vendégeknél Nze Minko hatszor, Schatzl Nadine ötször talált be. A mezőny legjobbjának Nze Minkót választották.

A két csapat nyolcadik egymás elleni BL-meccsén egy metzi siker mellett hetedszer nyert a Győr.

Az ETO rekordot jelentő, immár 62 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 54 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Az öt győzelemmel álló győriek egy hét múlva a svéd Sävehof csapatát fogadják, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező, a szombaton a BL-döntős Brestet legyőző FTC pedig szintén jövő szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként folytatja szereplését a BL csoportkörében.

eredmény, csoportkör, 5. forduló, B csoport:

Metz HB (francia) - Győri Audi ETO KC 29-33 (15-16)
lövések/gólok: 49/29, illetve 45/33
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!