Egy képletben találkozott Mészárosék családi cége, a Csányi Sándor-féle Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a közpénz: a Gerecse-Plusz Kft. nettó 1,9 milliárd (bruttó 2,3 milliárd) forintos ajánlatával nyerte meg a szövetség által a telki edzőközpont kivitelezésére kiírt közbeszerzést.

A Gerecse-Plusz Kft.-t 2019 novemberében vette meg a Mészáros Lőrinc és gyerekei, Mészáros Beatrix, Homlok-Mészáros Ágnes és ifjabb Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Fejér B.Á.L. Zrt., méghozzá elég szerencsés módon: a főtevékenységként fémmegmunkálással (de emellett például tetőfedéssel és áruszállítással is) foglalkozó cég nem sokkal korábban kiemelkedő összeghez, 228 millió forinthoz jutott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építőipari pályázatán. A mostani, nettó 1,87 milliárdos megbízás nagy falat lehet a Gerecse-Plusznak, hiszen fennállásuk óta a legnagyobb éves bevételüket 2019-ben hozták össze 889,5 millió forinttal. Nem csoda, hogy a nagyszabású munka elnyeréséhez erőforrásnyújtó szervezeteket, illetve alvállalkozókat vettek igénybe, például a már említett Fejét B.Á.L. Zrt.-t és az állami stadionépítések egyik nagy nyertesét, a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.-t, amelynek tulajdonosa egy páholyból nézett meccset Orbán Viktorral és Felcsúton szobrot állíttatott Puskás Ferenc labdarúgónak, amelyet a miniszterelnök saját maga avatott fel.

Ez még csak a kezdet

A telki edzőközpont, illetve az itt működő Globall Hotel a felnőtt labdarúgó-válogatott, illetve az utánpótlás válogatottak bázisa. A kormány 2016 decemberében döntött az edzőközpont körüli földek megvásárlásáról a komplexum bővítése érdekében. Az állam a megvett területből 10 hektárnyit a szövetség vagyonkezelésébe adott, ide építenek Mészárosék egyebek mellett két élőfüves labdarúgópályát (az egyik körül atlétikai futópályával), egy kapusedző-pályát, egy futópályával körbevett, 12 ezer köbméteres öntözővíz-tározó tavat víztermelő kúttal, egy szabadtéri fitness-parkot 12 eszközzel, egy kombinált lábtenisz-streetball pályát és egy kis (22×42 méteres) műfüves labdarúgópályát.

A terület így néz ki most:

A Telki honlapjára feltöltött, a Bánáti Hartvig Építész Iroda által koncepcióterv szerint pedig valahogy így kell elképzelni a helyszínt a bővítés után:

Kép: Bánáti Hartvig Építész Iroda / Telki.hu

Páty és Telki határa az új és a régi terület között húzódik, így a bővítés közigazgatásilag Pátyhoz tartozik. A 365 méterszer 276 méteres területen bőven lesz munka: 1,2 kilométernyi kerítéssel veszik körbe, a telki oldal felől a pátyi felé aszfalt bekötőutat építenek ki világítással, Telki területén, az Öreghegyi úti kapubehajtóhoz hatezer négyzetméteres összekötő útszakasz készül. A két telek között a gyalogosforgalom számára a telki műfüves és a középső élőfüves pálya között több mint 2700 négyzetméteres gyalogosjárda épül. A pátyi oldalon 35 méter széles védő zöldterületet, ezzel párhuzamosan pedig 60 állásos parkolót alakítanak ki.

Mindez azonban közel sem a beruházás vége. A Mfor.hu a bővítés hatásvizsgálati tanulmánya apropóján kérdezte az MLSZ-t a hatalmas projektről, 2018 novemberében a szövetség a fejlesztés költségeit körülbelül 2 milliárd forintra becsülte. A cikkből nem derült ki, hogy a kétmilliárd forint magában foglalja-e az első és a második fejlesztési ütem költségeit is, a fent ismertetett kivitelezések ugyanis csak az első ütem munkálatait foglalják magukban. Hátra van még a második ütem, amelyben a korábbi hírek szerint napelempark, illetve a pályákhoz két lelátó (302 100 férőhellyel), kiszolgáló épületek és irodák, szociális helyiségek, üzemanyagtöltő állomás, géptároló, műhely és egy komposztáló is épülne.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!