Egyelőre biztosan nem nyithat homokbányát a tiszakóródi tájvédelmi területen Mészáros Lőrinc. A védett területre tervezett két bánya megnyitáshoz szükséges környezeti hatásvizsgálati eljárás ugyanis múlt szombaton megszűnt - írta meg az Mfor.hu a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály honlapján megjelent hirdetmények alapján.

A Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. homokbányákat tervez nyitni Tiszakórodon azért, hogy vásárolt helyett saját maguk által kitermelt alapanyagokat használhassanak fel ahhoz az árapasztó tározóhoz, melyet a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt.-vel közösen 25,9 milliárd forintért építhetnek fel a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán, a helyi árvízvédelmi biztonság megteremtése érdekében.

Mészáros Lőrincék addig trükköznek, amíg nem sikerül bányát nyitni a védett területen

Mészárosék tervezett homokbányájának hol anyagnyerőhely, hol bánya a jogi megnevezése, attól függően, hogy melyikkel lehet jobban kijátszani a tiltást.

A tervezett három bányából kettő azonban Natura 2000 terület, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része, valamint az Ökológiai Hálózat "magterület" kategóriába tartozó részén fekszik.

A bányanyitáshoz szükséges hatásvizsgálat elvégzését Mészárosék még tavaly december 13-án kérvényezték az ügyeletes hatóságoktól, ám az ellentmondásos fejlesztést tárgyaló tiszakóródi közmeghallgatás napján, január 17-én már a szüneteltetését kérték. A lap szerint a Mészárosékat képviselő cég vezetője azért léphette ezt meg, mert elképzelhetőnek tartotta, hogy a fél év szünet alatt a minisztérium és az illetékes hivatalok átminősítik a területet Mészároséknak kedvezőre.

A környezeti hatásvizsgálati eljárást legfeljebb hat hónapra lehet szüneteltetni, és mivel a kezdete óta eltelt fél év alatt sem kérték a folytatását, az július 18-án mindkét Natura 2000 területre álmodott homokbánya esetében törvényileg megszűnt.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!