A Felcsúti Utánpótlás-nevelésééért Alapítvány mintegy 70 millió forint, TAO-támogatásának elköltését ismertette az mfor.hu.


Fontos hangsúlyozni, hogy mindez csak töredéke annak a több tíz millárdnyi közpénznek, amit az elmúlt években kaptak a TAO révén. (Emlékezetes: 2017-ben a Kúria végérvényesen döntésre jutott és kimondta: a TAO-támogatás közpénznek minősül.)

Az mfor.hu megjegyzi: a legérdekesebbek és legnagyobb tételekről szóló papírok még valahol egy felcsúti fiókban lapulnak, de a már kiadott dokumentumok között is találni számos érdekességet.

A kiadott számlák alapján 17,1 millió forintnyi élelmiszerköltést lehet beazonosítani, ebből

  • 5,5 millióról a CBA állította ki a számlát
  • 4,7 milliót a balatonboglári Halker Kft.-nél költöttek el
  • 2,7 millióval a Hansa-Kontakt számláját gyarapították.

A cikk azt írja, hogy a számlák között jelentős tételt képviselnek még a hústermékek is, melyeket hol a CBA-tól, hol a Halkertől, hol pedig a szigetszentmártoni B&K Kereskedelmi Kft.-től szereztek be. "Ezek mellett két, a Búzakalász 66 Kft.-nek kiállított számlát is találtunk a dokumentumok között. 2014 július és augusztus végén a focialapítvány elnökének családi cége szállított hústerméket a konyhára összesen 435 437 forint értékben."

  • Ezentúl pedig 3,3 millió forintot személyszállításra fordítottak.

A cikk végén jelzik, hogy a megismert számlák alapján elmondható, hogy "egyelőre számos fontos kérdésre nem világítanak rá a kiadott dokumentumok, így például a stadion és a többi létesítmény építési megbízásaira, ebből kifolyólag a beszállítókra, kivitelezőkre sem."

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!