Liszkay Gábor visszavonulásával Kertész József Tamás ügyvédnek adta át a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt megalapító cég tulajdonjogait. Az Átlátszó értesülései szerint már augusztusban megtörtént az átadás, a Media Fundamentum Zrt. tulajdonjogai száz százalékban Kertészhez kerültek.


Ennek azért van jelentősége, mert alapítóként ez az a cég, amely kinevezheti a KESMA kuratóriumának a tagjait, a kuratórium pedig kinevezheti és lecserélheti a fideszes médiaholdinghoz tartozó médiumok vezetőit. A kuratórium vezetője Szánthó Miklós, aki egyben az Alapjogokért Központot is irányítja.

Korábban lapunk írta meg először, hogy Mészáros Lőrinc emberei feltűntek a KESMA mögött. Kertész József Tamás már akkor is kulcsszereplőnek tűnt, olyannyira, hogy az ő ügyvédi irodája járt el a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány bejegyzése ügyében. Ugyancsak Kertész képviselte Mészáros Lőrincet az osztrák közszolgálati csatornával, az ORF-fel szemben indított per során is, amely végül peren kívüli egyezséggel végződött.

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány több mint 500 kormányközeli médiavállalatot tömörít.

Kiemelt kép: Liszkay Gábor átveszi a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől 2020. augusztus 19-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!