Az ország leggazdagabb embere beszélt az átláthatóságról, tisztességről, és Orbán Viktorhoz fűződő barátságáról is. Azt mondta: a megrendelésekért meg kell dolgozni, a gazdasági fejlődése pedig nem két nap alatt történt meg.


Az Indexnek adott interjút Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport alapító-tulajdonosa. A milliárdos üzletember ritkán nyilatkozik, legutóbb is az Indexel tett kivételt, három éve.

A mostani interjúban elárulta, hogy a 60. születésnapjára nagyon szép ajándékot kapott tőlük, nemcsak a miniszterelnök úr, hanem a felesége is.

Mészáros az interjúban a kezdetekről is beszélt és elmondta, hogy a szocialista kormányzat idején, „ellenszélben” nagyon nehéz volt „jobboldali vállalkozóként” megmaradni a piacon. Szerinte abban az időszakban „az elvileg véletlenszerű ellenőrzések gyakorlatilag állandóan minket találtak meg, próbáltak ellehetetleníteni, de ez nem sikerült”. Azután 2007-2008 körül már enyhült a nyomás, addigra megint sikerült milliárdos megrendelésekhez jutnia, lakóparkok teljes infrastrukturális kiépítését nyerték el. De a 2010-es választások új helyzetet teremtettek a számára. Mészáros úgy látja, hogy az Orbán-kormány tervei tiszták, világosak voltak, és „be is váltak”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!