Az orvosok nagyon visszafogottan beszélnek a fiatal gyógyulási lehetőségeiről. Állításuk szerint egyelőre nem tudnak többet tenni, mint életben tartani.


December közepén mi is beszámoltunk róla, hogy súlyos tragédia történt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumában: a leomló fal négy diákot maga alá temetett. Ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, egy diák azonban a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Maszol.ro oldal most beszámolt a negyedik diák, egy fiatal lány állapotáról is. Mint írják, az életben tartásán kívül egyelőre többet nem tudnak tenni az orvosok a diáklányért. Ugyanakkor nagyon visszafogottan nyilatkoznak az állapotának javulását illetően.

Mariana Negoiță, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője azt mondta, „semmit nem lehet tenni, az intenzív osztályon fekszik a lány. Annál többet, mint amit jelenleg tesznek érte az orvosok, nincs amit tenni”. Hozzátette: „Amíg nem stabilizálódik az állapota, nincs, amit tegyenek. Minden attól függ, hogy a szervezete mennyire harcol”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!