8744 tesztelés történt eddig - ismertette a négy orvosegyetem által vezetett országos koronavírus-tesztelési program részeredményeit Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki hozzátette:


8276 PCR vizsgálatot végeztek el május 1. óta, amelyekből két pozitív lett.

Az első 1524 antitest vizsgálati mintán az eredmény 9 pozitív lett, ez 0,6 százalékos átfertőzöttséget jelent.

A kiválasztott 17 778 ember 49 százalékát sikerült eddig letesztelni.

Május 1-től kezdett több ezer fő bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző. A H-UNCOVER elnevezésű országos reprezentatív vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjunk a hazai járványügyi helyzetről, a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A május 15-ig tartó kutatásban a Semmelweis Egyetemen kívül részt vesz a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is.

Az országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatra összesen 17 778 fő kapott meghívást, őket statisztikai szempontok alapján választották ki. A legalább 14 éves, magánháztartásban élő személyeket telefonon, levélben vagy ügyfélkapun keresztül értesítették. A mintavétel kétféle módszerrel történik: a PCR tesztekhez orr- és garatmintát vesznek, és van vérvétel is, ami arra ad lehetőséget, hogy a későbbiekben vérsavóból kvantitatív méréseket végezzenek az antitestek és az immunitás kimutatására. A vizsgálatban résztvevők egy rövid kérdőívet is kitöltenek.

A kutatási program keretében több további keresztmetszeti vizsgálat is lesz függően a járvány hosszától, de még legalább további kettő követi a mostanit.

Cikkünket frissítjük.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálat (Covid-19) a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján Budapesten 2020. május 1-jén. Fotó: Koszticsák Szilárd /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!