A Covid-19 a többi koronavírushoz hasonlóan szezonális, nyáron valóban veszít szaporodási képességéből, de reprodukciós száma még mindig egy fölötti, azaz melegben is veszélyesek a zárt terek - mondta a Magyar Hírlapnak Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora szerint továbbra is nagyon fontos a védekezés (maszkviselés, távolságtartás), mert ezekkel a vírus reprodukciós mutatója egy alá csökkenhet, a betegek száma tovább fog fogyni,

a járvány pedig teljesen megszűnik.

A hatékonyabb védekezéshez mindenképpen meg kell találni a "szuperfertőzőket".

Ők a betegek egytizedét teszik ki, de az új fertőzöttek 80 százalékáért felelősek. Általában társasági emberek az ismert panaszokkal (láz, köhögés, fej- és végtagfájdalom…).

Nem állhat le a tesztelés

Náluk nagyon fontos az azonnali tesztelés. (…) Mindent össze­vetve elengedhetetlen, hogy aki rosszul érzi magát, maradjon otthon, azonnal telefonáljon a háziorvosának, s kérjen segítséget.

Azokat is folyamatosan tesztelni kell, akik sokat utaznak, sok emberrel találkoznak, hiszen a vírusnak kedvez, hogy az ország fokozatosan visszaáll normális üzemre. Ha lesz ősszel második hullám,

már nem védtelenül fogunk állni a kihívás előtt.

Merkely Béla a vakcináról azt mondja, optimista, abban bízik, hogy már novemberre elkészül. Az szerinte komoly szakmai kérdés lesz, hogy azt kinek "kell" beadni, de szerinte

az egészségügyben dolgozókat, a szociális munkásokat mindenképpen javasolt beoltani.

A Covid-19 el fog tűnni

A professzor kizártnak tartja, hogy zsarolásra, meggazdagodásra használják föl a vakcinát. Szerinte a gyógyszergyáraknak ez nem lenne "biznisz" hosszú távon. Egyébként az a véleménye,

hogy az influenzával szemben a Covid-19 el fog tűnni. Ez egy egyszeri történet lesz, mert nem történnek lényeges mutációk a vírusban. Az influenza esetében ez nincs így, ott folytonos a változás.

Merkely Béla az oltásellenes mozgalmakról úgy véli, veszélyesek, mert elképesztően hangosak. Ha a saját Facebook-profilján szóba kerül a vakcina, a bejegyzéseit elárasztják

a zöldségeikkel, az áltudományos videóikkal, melyek roppant közérthetően tárják a néző elé a valótlan tartalmakat.

Elismeri, komoly kihívás, hogy ezekre a szörnyűségekre, könnyen érthetően, mégis tudományos válaszokat adjanak az orvosok, akik hajlamosak olykor "érthetetlenül" beszélni. Ő maga ezért próbál egyszerűsíteni, például úgy, hogy elmagyarázza, egy 65 év fölötti nagyszülőnél a koronavírusnál a halálozá­si esély húsz százalék fölötti, miközben az oltás kockázata elhanyagolható.

Az új koronavírus itt marad, de nem lehetetlen felkészülni rá

Christian Dorsten, a berlini Charité Egyetemi Kórház virológiai osztályának főorvosa szerint a németek még időben léptek az új koronavírus ellen, de a következő napokban ott is fel kell készülni a halálesetek számának növekedésére.

Koronavírus - Még több hír a témában

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója szerint az Orbán-kormány hallgatott a szakmára, jó döntéseket hozott, időben, az embereket pedig azért illeti dicséret, mert a többség betartotta a korlátozásokat. A professzor szerint

lehetett volna bármilyen jó az egészségügyi háttérmunka, ha az egyének ellenállnak, akkor sokkal rosszabbul is járhattunk volna.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!