Várhatóan sokkal költségesebb lesz helyreállítani a múlt heti nyugat-németországi áradások következtében megrongálódott infrastruktúrát, mint a korábbi árvizek után, vélekedett Angela Merkel német kancellár kedden a katasztrófa által különösen súlyosan érintett Bad Münstereifelben, Észak-Rajna-Vesztfáliában.

Merkel az MTI tudósítása szerint azt ígérte, hogy a károsultaknak szánt gyorssegélyt késlekedés nélkül, reményei szerint napokon belül megkaphatják az emberek.
Az utak és vasútvonalak, illetve a megrongálódott települések újjáépítése tovább fog tartani néhány hónapnál.

Világos, hogy most egy nagy levegőt kell vennünk

- fogalmazott a kancellár.

Armin Laschet tartományi kormányfővel közös látogatásán Merkel arról is beszélt, hogy a katasztrófavédelem terén a jövőben ismét nagyobb szerepet kaphatnak a szirénák Németországban.

A kancellár kiemelte, hogy jelenleg vizsgálják, mi az, ami a korai előrejelzési és katasztrófavédelmi rendszerben jól működött, és mi az, ami nem. Az ezzel kapcsolatos vitát illetően Merkel rámutatott: azt nem szabad elfelejteni, hogy ez olyan léptékű árvíz volt, amelyre nagyon hosszú ideje nem volt példa.

Kapcsolódó

"Ez horror. Nem tud mást tenni az ember, mint sírni"

Történelmi méretű árvíz sújtja Németország nyugati részét, de súlyos a helyzet Hollandiában és Belgiumban is. Egész települések kerültek víz alá, csak Németországban legalább százan haltak meg, de sokakat eltűntként tartanak nyilván. A politikusok szerint egyértelmű, hogy a katasztrófa oka a klímaváltozás.

Merkel hétfőn az árvizek által sújtott másik térségben, Rajna-vidék-Pfalz tartományban járt, ahol 117 ember halálát okozta az ítéletidő. Észak-Rajna-Vesztfáliában 47-en vesztették életüket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!