Csődöt mondott a Mercedes az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, ugyanis előbb Lewis Hamilton csúszott ki a pályáról és törte össze a Mercedesét, majd a piros zászló után a csapattársa, George Russell is balesetet szenvedett. Szerencsére mindketten megúszták sérülés nélkül, de érthetően elég komor a hangulat a csapatnál.

Mérhetetlenül csalódtam magamban

- mondta a Motorsport cikke szerint Hamilton az időmérőt követően, majd arról beszélt, hogy sajnálja, amiért törötten vitték vissza az autóját a garázsban, pedig sokan és sokat dolgoztak azon, hogy minél jobban szerepeljen.

Kapcsolódó

Hamilton a gumifalba csapódott, félbeszakadt a Forma-1-es időmérő

Egyből jelentkezett a csapatárdión és mondta, hogy jól van, bár ahogy az autójából kikászálódott, azon látszott, hagy nagy sebességgel csapódott be. Később csapattársa, George Russell is összetörte a Mercedest.

"Úgy érzem, hogy az első három rajtkockáért voltunk versenyben. Nincs rá magyarázatom. Egyszerűen csak elindult az autó hátulja a hetes kanyarban, és aztán láthattuk, mi történt."

George Russell is a csapat miatt volt bosszús, de a csapatfőnök, Toto Wolff - kifelé legalábbis - egyáltalán nem tűnt bosszúsnak.

Olyan autót adtunk alájuk, ami tíz futamon át nem volt versenyben. Most ott csatázunk az elején, ilyenkor benne van, hogy elszáll a kocsi. Inkább legyen egy versenyképes autónk és végződjön így az időmérő, mint hogy ne legyen meg a sebességünk a legjobb négyhez

- magyarázta Wolff.

Kapcsolódó

Törtek a Mercedesek, Verstappené a pole Ausztriában

Lewis Hamilton és George Russell a gumifalban végezte az időmérőt, Max Verstappen pedig az élen, de csak egy hajszállal maradtak el tőle a Ferrarik.

Russell a balesetet ellenére is az ötödik helyről várhatja a szombati sprintfutamot, míg Hamilton a tizedik rajtkockából indul - a Mercedes szerelői pedig gőzerővel dolgozhatnak, hogy mindkét autó rendben legyen a rajtra. A pole-t Max Verstappen szerezte meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!