Szerencsére nem lett rosszul senki. Az RTL számolt be az esetről.


A Műszaki Egyetem listáján mérgező gyomnövényként szereplő ördögbocskor termését találták meg a kőbányai óvodákban és több kerületi iskolában felszolgált csütörtöki zöldbabfőzelékben.

A Nébih vizsgálata alapján nem volt veszélyes a növény, amely az önkormányzat szerint a közétkeztetési cég konyháján felhasznált mirelit alapanyagokból kerülhetett a gyerekek tányérjára.

Az RTL Híradójának nyilatkozó egyik szülő azt mondta, ő úgy tudja, a növény a kondér alján volt, miután minden adagot kiosztottak, akkor vették észre a maradékban. A gyerekek közül senkinek nem tűnhetett fel, hogy valamilyen idegen növény van a főzelékben, ezért a legtöbben meg is ették a részüket.

Később a kőbányai önkormányzat azt közölte, hogy

A vizsgálat azt is megállapította, hogy ördögbocskor került a főzelékbe, ez azonban a Nébih szerint nem okozhatott megbetegedést.

További részletek az RTL riportjában, amit itt lehet megnézni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!