Megerősítették a német hatóságok Alekszej Navalnij védelmét, mert attól tartanak, hogy merénylők ismét a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus életére törnek - jelentette csütörtökön a Der Spiegel a hírportálján.

Az MTI összefoglalója szerint a német hírmagazin és a Bellingcat nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat értesülése szerint a berlini tartományi bűnügyi hivatal elrendelte a mérgezéses tünetekkel ápolt politikus biztonságára ügyelő rendőrök számának növelését, és szigorúbb ellenőrzési szabályokat írt elő.

A mesterséges kómából hétfőn felébresztett Navalnij már tud beszélni, várhatóan egyre több látogatója lesz, és valószínűleg fel tudja idézni szervezete összeomlásának körülményeit, ami "veszélyes lehet a merénylet mögött álló embereknek" - áll a beszámolóban.

Német külügyminiszter: sok jel utal arra, hogy az orosz állam áll Navalnij mérgezése hátterében

Heiko Maas szerint a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény súlyos megsértése, és nem maradhat érezhető reakció nélkül.

A Der Spiegel és a Bellingcat információja szerint német biztonsági szervek abból indulnak ki, hogy Alekszej Navalnij megmérgezése valamely orosz nemzetbiztonsági szolgálat művelete volt. Megállapították, hogy a támadáshoz a Novicsok elnevezésű harci idegméreg egy még erősebb hatású változatát használták, mint az orosz katonai hírszerzés egy különítményének 2018-as akciójában, amely Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen irányult.

Különböző német hatóságok képviselői a napokban folytatott bizalmas megbeszéléseken hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a Navalnij-ügyben használt mérget csak egy oroszországi különleges katonai laboratóriumban lehetett előállítani - írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az orosz állami közreműködésre utaló jelek magyarázzák Angela Merkel szokatlanul kemény minapi sajtónyilatkozatát, amelyben a német kancellár gyilkossági kísérletnek minősítette az Alekszej Navalnijjal történteket, és kijelentette, hogy az eset körüli kérdéseket egyedül az orosz kormány tudja megválaszolni.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították gyógykezelésre.

Putyin büntetlenül keverhet idegmérget bárki teájába?

Ha megfelelő mennyiséget adagolnak a novicsokból, az szinte azonnal halált okoz. Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető ugyan túlélte az őt ért támadást, de kérdéses, tud-e teljes értékű életet élni még valaha. Az elkövető kiléte nem tisztázott, de minden szál az orosz kormányhoz vezet.

A német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában kimutatták, hogy Novicsok típusú mérget juttattak a szervezetébe. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szeptember 2-án közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól, és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről - közölték.

Kiemelt kép: Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!