Rosszul lett Mihályi Győző, akihez a hétvégén mentőt kellett hívni, írja a Blikk. A színész, akiről december elején derült ki, hogy állítólag zaklatott egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban, vasárnap este mégis színpadra lépett a Kék róka című darabban.

Valóban rosszul lettem, mentőt kellett hívni, de a vizsgálat lezártáig nem kívánok nyilatkozni

- közölte a színész.

Megszólalt Mihályi Győző az őt megvádoló levélről

Az írás egyetlen mondatát sem ismeri el, tiltakozik, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartja.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete etikai bizottságot hozott létre a Mihályi Győzőt érintő bejelentés kivizsgálására, melynek amúgy Mihályi az elnöke. A színész tagadta a vádakat, azt nyilatkozta, hogy maga is elítéli a zaklatást, és jogi lépéseket fontolgat. A lapnak korábban úgy nyilatkozott, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, semmilyen erkölcstelenséget nem követett el, amiért szégyenkeznie kellene, becsületsértésnek és rágalomnak tartja a vádakat.

Dörner György elismerte, hogy volt konfliktus az Újszínházban

Az eset 2015-ben történt, az igazgató azt állítja, nem kapott hivatalos bejelentést.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!