Inárcsnál délelőtt négy autó ütközött, később Újhartyán térségében és Szeged felé is baleset történt.

Jelentős torlódás alakult ki szombaton a déli órákra az M5-ös autópályán, miután reggel Inárcsnál történt balesetet továbbiak követték.

Inárcsnál négy autó ütközött össze, a balesetben négyen sérültek meg, a sztráda Budapest felé vezető oldalát lezárták. A balesetben két luxusautó is összetört.

Később Újhartyán térségében kamionba rohant egy kisteherautó, a Szeged irányába vezető oldalon szintén több autó futott egymásba - közölte az MTI-vel a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Csámpai Attila elmondta, hogy az Újhartyán térségében történt balesetben a kisteherautó fülkéje leszakadt, a benne utazó sofőrt súlyos sérüléssekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

Közölte, Budapest felé egyre nagyobb a torlódás, dél körül 6 kilométeres volt a kocsisor, a Szeged felé vezető oldalon pedig egy kilométeres.

András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy a reggeli balesetnél még érvényben van az autópálya lezárása és a forgalom elterelése, az újhartyáni baleset esetében pedig két sávot lezártak, egy sávon haladhat a forgalom.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!