Mennyire hat a politika a lelki egészségünkre?

Trumphoz köthető szorongásos zavart figyeltek meg amerikai pszichiáterek és pszichológusok a pácienseiknél. A diagnózis nem hivatalos, de kifejezetten az elnök megválasztásához és a jelenlegi politikai légkörhöz kötődő betegségről van szó. Kontrollvesztéssel, tehetetlenség érzésével, izgatottsággal jár; néhány érintett a világ végét vizionálja.

Korábban írtunk róla, hogy Donald Trump győzelme után a nemzetközi sajtó tömegek gyászreakciójáról számolt be, illetve a magyar ellenzéki szavazók is meggyászolták a Fidesz-KDNP újabb győzelmét.

A politikai klíma, a társadalmi helyzet kétségtelenül befolyásolhatja az egyének pszichés egészségét, a kérdés csak az, hogy milyen mértékben, és milyen tényezőkön keresztül.

Mentális állapotunk nem független a politikától és a társadalmi környezettől

Egyesek szerint pszichológiai jóllétünk teljes mértékben társadalmilag meghatározott: a mentális betegségeket az egyenlőtlenség, az elszigeteltség, a szexizmus váltja ki. A kapitalizmus, a neoliberális gazdasági rendszer betegít meg, ezért terjed egyre jobban a depresszió és a szorongás. Az az uralkodó ideológia pedig, ami alapján mindenki felelős a saját jóllétéért, önostorozásba kergetheti az alacsony társadalmi státuszú embereket.

A munkanélküliség súlyos testi és lelki tüneteket, szorongást, alvászavart, vagy akár depressziót is kiválthat. Bár az összefüggések bonyolultak, a rossz anyagi és szociális helyzet (szegénység, hajléktalanság) nyilvánvalóan nem kedvez a pszichés egészségnek. A gazdasági válságokat is megérezzük: a 2008-as recesszió alatt nőtt a depressziósok aránya, elsősorban a szegényebbek, kevésbé iskolázottak körében. A társadalomban megélt kisebbségi lét és az ezzel együtt járó diszkrimináció pedig akár paranoid gondolkodáshoz is vezethet.

Nem önmagában a kapitalizmust, hanem az azzal járó gyors és szokatlan változásokat teszi felelőssé a mentális zavarok terjedéséért Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság volt elnöke. Az, hogy túl sok információt kell feldolgoznunk, egész életünkben szépek és sikeresek akarunk lenni, illetve eltávolodtunk a természettől és nem vesszük figyelembe a természetes ritmusunkat, könnyen vezet szorongáshoz vagy depresszióhoz.

Az USA-ban Trump megválasztása után a szakemberek a politikával összefüggésbe hozható pszichés tünetek szokatlan emelkedéséről számoltak be. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) adatai szerint 6 hónap alatt - a választások idején és közvetlenül utána - 52%-ról 57%-ra nőtt a szorongásos betegek száma. Egy tavaly februári kérdőívből pedig kiderült, hogy az amerikaiak kétharmada aggódik az ország jövője miatt. Trump támogatói között is vannak, akik extrém mértékű stresszt élnek át - az elnököt ért támadások miatt.

Ezeknek a félelmeknek valós alapjuk van, hiszen nem állíthatjuk, hogy például egy háborúellenes, nők és kisebbségek jogait támogató ember szemében jó irányba mennek a dolgok az USA-ban. Ahogy a magyarok azzal kapcsolatos aggodalma sem alaptalan, hogy itthon egyre nagyobb hatalom kerül a kormány kezébe és egyre kevesebb a demokratikus intézmények mozgástere. Ilyen megközelítésben nem is szorongásról, inkább félelemről, reális aggodalomról kell beszélnünk.

A paranoiával kapcsolatban is kérdés, meddig tart az egészséges kételkedés, és hol kezdődik a klinikai szintű pszichózis. Az óvatosság a hétköznapokban is fontos, bizonyos kultúrákban pedig átlagosnak számítanak olyan hiedelmek, amiket mások kórosnak tartanának. Zárt társadalmakban, diktatúrákban a gyanakvás sokszor megalapozott, és bizonyos politikusok is mutatnak pszichotikus tüneteket. Az '50-es években egy egész társadalom vált paranoiddá, amikor az USA hírhedt szenátora, McCarthy az általa kommunistának tartott személyek üldözésébe kezdett; de nálunk is rengeteg példa van arra, hogyan lehet egyes csoportokat a társadalmi problémák nagy részéért felelőssé tenni.

Szkeptikusak lehetünk, ha azt halljuk, hogy egyre jobban terjednek a pszichés zavarok

"Csak rendkívül óvatosan lehet összekapcsolni egyének kóros fejlődési folyamatait nagyobb ívű társadalmi jelenségekkel" - írja Bánki György A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című könyvében azzal kapcsolatban, hogy nőtt-e a nárcisztikusok aránya a társadalomban. Azt, hogy az emberek szorongóbbak, depressziósabbak lettek, vagy több alkoholt isznak, mint korábbi korszakokban, csak akkor jelenthetjük ki, ha ismerjük a statisztikákat. Egyrészt viszont nincsenek mentális betegségekről szóló adataink több száz évre visszamenőleg, másrészt a betegségek elnevezései és a kezelési módok is állandóan változnak.

A mentális zavarokat a középkorban még boszorkánysághoz, démoni megszállottsághoz kötötték, vagy Isten büntetésének tartották. Ennek megfelelően kivégzéssel, bebörtönzéssel, ördögűzéssel "gyógyították" a betegeket. (Ördögűzők egyébként ma is léteznek, és gyakran pszichiáterek küldik pácienseiket hozzájuk.) Az 1800-as évektől elmegyógyintézetekbe zárták a betegeket, inkább kiközösítés és megalázás, mint kezelés céljából. Később emberibbé váltak a körülmények, de még legalább a 20. század közepéig használatban voltak olyan, ma már kegyetlennek tartott módszerek, mint a hideg vizes fürdő, az elektrosokk-kezelés vagy a lobotómia. Csak a '60-as években történt jelentősebb változás, amikor elkezdtek terjedni az antipszichotikus gyógyszerek, a barátságosabb légkörű intézmények és módszerek.

Ma már 400 különböző pszichoterápiás iskola létezik, így választhatunk többek között a kognitív, a viselkedéses vagy a pszichodinamikus irányzatok közül, de a 20. század első felében még a pszichoanalitikus szemlélet volt az uralkodó. Előtte pedig drasztikus és nem túl hatásos módszerekkel próbálták meggyógyítani a pácienseket. Bár a pszichológia tudományát vagy egyes pszichológusokat (gyakran joggal) kritizálók szerint a pszichoterápia nem veszi figyelembe az egyén társadalmi környezetét, valójában egyre inkább terjed a biopszichoszociális modell. Eszerint a tünetekért a genetikai meghatározottság, a pszichológiai stresszorok és az életkörülmények bonyolult kölcsönhatása felelős.

Diagnosztizálással az ókori görögök is foglalkoztak, de csak 1883-ban jelent meg átfogó könyv a pszichológiai betegségekről Emil Kräpelin német pszichiáternek köszönhetően. Az első DSM-et (Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvét) 1952-ben adták ki, és a szakemberek ma már az ötödik változatot használják. A súlyos bántalmazás vagy katasztrófa által kiváltott poszttraumás stressz szindróma (PTSD) csak 1980-ban került bele a kézikönyvbe, tehát - bár az első világháború után már megfigyelték, és gránátsokknak nevezték - csak 40 éve lehetséges egyáltalán ezt a diagnózist adni az érintetteknek.

A mentális zavarok előfordulásáról átfogó kimutatásokat ma sem könnyű találni, hiszen az adatok elsősorban intézményekből származnak, míg rengetegen járnak magánpraxisba. Az USA-ban az ilyen típusú statisztikák őse az 1840-es cenzus, aminek keretében az "őrülteket és idiótákat" is nyilvántartásba vették. Komolyabb felmérések 1904-ben kezdődtek, amikor kórházakban és más intézményekben számolták meg a betegeket, éves felméréseket pedig 1926-tól 1946-ig szerveztek. Magyarországon talán még nehezebb hiteles információkra bukkanni, főleg évtizedekre visszamenőleg. A '90-es években jelentősen változott például az öngyilkosság és a kábítószer- illetve alkoholfogyasztás aránya - amelyek mind kapcsolódhatnak mentális zavarokhoz -, de az adatok nehezen értelmezhetőek a statisztikai módszerek, a társadalompolitika és a közélet változásai miatt. Abban például, hogy nő-e az alkoholisták száma, jelentős szerepe van a halálokok megállapításának pontosabbá válásának, az egészségügy finanszírozási és nyilvántartási rendszerének, vagy a gondozóintézetek kapacitásának és kezelési szabályzatainak. Depressziósok, szorongók, pánikbetegek arányáról pedig még körülményesebb pontos adatokat kapni. Mivel ma már a stigmatizáltság csökkenése és a hozzáférés növekedése miatt egyre többen járnak pszichológushoz, így értelemszerűen többen is kapnak diagnózist, tűnhet úgy, hogy egyre nagyobb a pszichés betegek aránya.

Mentális zavarok mindig léteztek, csak máshogy nevezték és nem feltétlenül vették őket olyan komolyan, mint ma. Ha egy regényben azt olvassuk például, vagy valaki "búskomorságban", "melankóliában" szenvedett, gyanakodhatunk a depresszióra. Ha hirtelen "erős szívdobogást" tapasztalt, akkor lehet, hogy pánikbeteg volt (ha nem szerelmes). A politikai és társadalmi rendszer biztosan hat az emberek lelkiállapotára, ha máshogy nem, felerősítheti a már meglevő tüneteket. Ugyanakkor kutatásokkal igazolták és evidenciának számít, hogy a gyerekkorban elszenvedett traumák súlyos pszichés tüneteket, agyi elváltozásokat okoznak. Gyereket bántalmazni minden korban és rendszerben a családi élet része volt, nem köthető társadalmi rétegekhez sem: a magyar társadalom jelentős része még ma is támogatja például a gyerekverést is, annak ellenére, hogy az bűncselekmény. Ez ellen pedig politikai helyzettől függetlenül is tenni lehetne és kellene.

Kiemelt kép: Chris Jackson/Getty Images