A személyes szálakkal átszőtt összeállítást készítette: Benke Ágnes, Bordás Gábor, Cseri Péter, Grád-Kovács Márta, Jankovics Márton, Kránicz Bence, Nemes Janó
151. Kólagép
Lovasi András sokszor elmesélte: a Kispál-számok jó része nem hagyományos zeneszerzői módszerrel készült, inkább az együttes különböző ötleteit gyúrta össze egy szerves egésszé. A legtöbb esetben ez a kovácsmunka a végeredményt tekintve észrevétlen marad, a Kólagépet hallgatva viszont mindig olyan érzésem volt, hogy a dal két témája mintha rágógumival lenne egymáshoz ragasztva (valójában egy nem túl fantáziadús átkötéssel van megoldva a dolog). Ezen azonban könnyen túllendültem volna, sőt a verzében még szolid örömet is leltem, a refrént azonban sajnos egyszerre találtam túlontúl szenvelgőnek és izzadságszagúnak, és hát lássuk be, a kólagépnél Lovasinak szinte csak jobb szimbólumai vannak.
150. Ül
Az Ül című lemez a Kispál és a Borz legmegosztóbb, legkaotikusabb körülmények között összerakott, legalacsonyabb példányszámban eladott és Lovasi által legjobban utált albuma, amit ma már nem engedne ilyen állapotban megjelenni. "Ha valaki odafigyelve meghallgatja egymás után a Sika, kasza, léc albumot, majd és az Ült, két teljesen különböző zenekart fog hallani" - írta/ mondta Lévai Balázsnak a Lovasi - Idáig tudom a történetet című életrajzi könyvben. "Ne haragudj, Andriska, de ez nem olyan jó" - mondta a felesége, miután meghallgatta. "Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz, de hallgatni rossz" - jellemezte egy régi zenetanári adomát kölcsönvéve a zenekarhoz ez idő tájt csapódó Dióssy D. Ákos. Kovács Ákos állítólag azt mondta róla, úgy szól, mintha lavórba pisálna valaki, míg az együttes harmadik dobosa, Michael Zwecker a szövegek "rossz utalásait" szólta le. Csupán azért írunk ilyen részletekbe menően a teljes - egy elhivatott rajongótábor által egyébként a legjobbnak tartott - albumról a címadó számról szóló szakaszban, mert ez a lemezt megnyitó zakkant monológ egyből világosan jelezte, hogy itt most valami más következik, mint amit a közönség megszokhatott, még ha a folytatás kevésbé is volt unortodox. Az Ülnek állítólag volt zenekari változata is, de Kispál kifúrta, érdekes lenne meghallgatni.
149. Modellezés almával
"Egy igazi, öncélú, alternatív faszverés. Ezzel eljutottam a gödör aljára" - jellemezte Lovasi a dalt, amit annyira gyűlölt a zenekar, hogy egyedüli darabként még az életműsorozat-koncerteken is bojkottálták, noha lemezről lemezre minden mást végigjátszottak. "Közfelkiáltással kiírtuk az életműből, annyira elviselhetetlennek tartottuk" - írta róla Lovasi, és szerény helyezése alapján úgy tűnik, a mi véleményünk sem különbözik szélsőségesen az övéktől. Pedig valójában, ha egy nagyobbacska részét kidobjuk, egy egész aranyos gyerekdalt kapunk. Még egy érdekes adalék a zene születéséről Kispál Andrástól: "Volt szám, amit úgy találtam ki, mint a szabadkőműves jelet, és két háromszöget rajzoltam a gitár nyakán. Piros alma, vagy mi volt a címe" - idézte fel a Recordernek.
148. Utolsó agy
Dallamos, deprimált verze, amelyre valósággal rázuhan a disszonáns, hörgős, zsémbeskedő refrén. Kész csoda, hogy az utóbbi idők klímamozgalmai közül egyik sem választotta védjegyéül a "nem lehet a vége felé sem ilyen a világ" sort, pedig meglehetősen adekvát lenne a transzparenseken. Így marad kölcsönözhető kérdésnek szófogadatlan kutyák ugatása esetén az "úristen, miért ordít úgy ez az állat".
147. Lekvár
Listánk alját elnézve úgy látszik, a gasztrovonal nem annyira jött be a Kispálnak, a kóla és az alma után a lekvár is a rangsor vége felé landolt. A dal pont olyan, mint a
címe, ráadásul vegyes gyümölcs, bele van keverve minden: Camelot, Hitler, zsidó boltos, József Attila, Tarzan, Jane. Nem is ez a baj, hanem, hogy minden szétkenődik a szövegben, esik szét az
egész, aztán nem lesz neki se füle, se farka. Az mindig árulkodó, amikor Lovasi túltolja az áthajlásokat, nem egyszer azt jelzi, hogy nincs kordában tartva a gondolat, ami aztán átficánkol a
sorvégen a következőbe, de inkább kevesebb okkal, mint többel. Az is jelez valamit, hogy a koncertekre megcsinálták ennek a nótának a sramli-mulatós verzióját. Az mintha jobb is lenne, mint az eredeti. Talán ennyit is ér.
146.
Gumicsizma
Becsapós a dramaturgia. Az első versszakban még azt hisszük, hogy egy tetszőleges Tarr Béla-filmben dobtak le minket: "Gumicsizmában gázolok át a sáros véren/ Nem fordulok meg, itt hagyok mindent, amitől féltem." Aztán a végére kiderül, hogy valójában a Titanic forgatásán járunk, csak még egy utolsó cigit elszívunk a nagy fulladásjelenet előtt, és közben van még egy kis békaemberes intermezzo is. Talán Lovasi így próbálta jelezni, hogy a kietlen kelet-európai művészfilm és a szirupos hollywoodi melodráma is összeér valahol a végtelenben, de ha ott nem is, a magyar entellektüel lelkében mindenképp. Ehhez a tablóhoz valami fura elektromos csembaló, vonósok és drámai basszusdob nyújtja a kíséretet, mintha a Kispál és a Borz épp a süllyedő Titanic zenekarának képzelné magát, amíg fel nem ébreszti őket a magyar popkultúra pocsolyájának jeges vize.
145. Űrturista
David Bowie már az első holdra szálláskor rock and roll-témává emelte az űrbéli magányt, de biztos, ami biztos alapon a Kispál cirka 30 évvel később elkészítette a maga Space Oddityját - az utolsó versszakban még a szintén Bowie által teremtett űrlakónak, Ziggy Stardustnak is biccentettek egyet. Mondjuk a sci-fi-közeg annyira nem állt jól nekik, mint Bowie-nak, a káeurópai kesernyés irónia valahogy nem él meg a kozmikus hidegben. Ezt mutatja, hogy az Űrturista még a magyar alterrockban sem lett kulturális mérföldkő, nemhogy az egyetemes poptörténetben. De hát ki tudja, az univerzumot épp leigázni és turista-paradicsommá tenni készülő Elon Musk még felkarolhatja az elfeledett dalt, amiben az űrturistáskodással jól megfér a pezsgővel locsolt (néger) nő, az ikrás szendvics, a munkanélküli (barom) őrangyal és a haláltól való diszkrét értelmiségi szorongás is.
144. Ugyanazokat
"Grekova: Mije fáj? Platonov: Az egész Platonov" - juthat eszünkbe az Esterházy Péter által előszeretettel citált Csehov-idézet erről a dalról. Önmagában az élet - azon belül seggek és slágerek - ismétlődéseit felpanaszoló szövegtől sem lenne éppen hempergős jó kedvünk, de a népdalosan kesergő előadásmód, a torzított énekhang, a lidérces szintetizátor és a mackósan gyagyás gitárszóló már biztosan haza tudja vágni a legjobb bulit is. A végéből pedig arra is következtethetünk, hogy egy rockisten is ugyanúgy fél attól, hogy kell-e, amit hozott, mint egy egyszerű halandó, amikor éppen egy másik helyre viszi el a szívét.
143. Űrbemarkoló
Lovasi a Kispál hosszú agóniája alatt kertelés nélkül nyilatkozott többször is arról, mennyire tele van a töke azzal, hogy csak ő pörög rajta, hogy legyenek végre új számok, a többiek - elsősorban Kispál - már nem hoznak ötleteket, kihunytak a kreatív energiák. Lehet, hogy tévedünk, de ezen a már csak EP-n megjelent számon is az érződik, mintha egyedül rakta volna össze. Energikus, gyors tempójú, kemény rockos döngölés, "a nők réseitől" szexuális töltetet is kap, a diszkógömb Nappal meg az ezüst cipő Holddal a régi szövegvilághoz is visszanyúl, mégis hiányzik belőle a Kispál sava-borsa. Jobban is hasonlít már egy Kiscsillag-számhoz, ám annak kezdeti felszabadultságát ugyancsak nélkülözi.
142. Dobog
Ezzel zárult a 2009-es EP, a Kispál utolsó stúdióból kijött produktuma, vagyis ha úgy vesszük, ez a zenekar utolsó száma. De nem vesszük úgy. Lovasi nem lehetett vele maradéktalanul elégedett, mert pár év múlva írt egy elég hasonló dalt a Kiscsillagnak, ez a Tudtam, hogy jönni fogsz. A Dobog sem rossz, de az jobb.
141. Senki nem ért semmit
A Kispál-életműből leginkább kilógó számok listáját nagy eséllyel ez az alig két perc vezeti. Lovasi egy tradicionális amerikai bluest, a St. James Infirmaryt formált át sajátjának, megtartva a műfaj zenei szabályait. A Kispál utolsó stúdióalbumának nyitódalát a Csík zenekar prímása, Csík János énekelte fel, hangszeres kíséret nélkül. Nemcsak a pőreség, hanem az erős szöveg és Csík János drámai, egy helyütt néhány mély sóhaj erejéig meg is szakadó előadása teszi különlegessé a dalt, amit aztán a Csík zenekar sajátított ki, és tette 2005-ös lemezének címadó dalává.
140. Adok egy kulcsot
Borongós blues ballada önmagunk elhagyásának keserveiről. A legjobb rész azonban az a négysoros vers, amit - ha jól értem - az Androméda-ködben bolyongó madár küldött a papagájjal, hogy adjuk ki bőrkötésben. Ezt a réten sétálós, lebegős betétet a záró enjambement teszi különlegessé. Itt nem az történt, hogy Lovasi ráhajlította a mondatot a zenére, ha törik, ha szakad, hanem firnyákosan állította a hatás szolgálatába emblematikus szövegírói eszközét: még mielőtt minden ellibbenne kézen fogva, megfeszül a horgonykötél, és bezuhan a végére a fákat fogó Föld. Gyönyörűen egységbe forrt itt a zene és a szöveg, ritka szép pillanat az Ül lemezen.
139. Gomolygó
Milyen lehet nőnek lenni, ahogy azt a sutyerák férfi elképzeli. Lovasi a Kiscsillagban előszeretettel írt dalszövegeket női nézőpontokból, és azok a számok a zenekar legjobbjai közé tartoznak. Az első ilyen próbálkozás viszont még ez a Kispálnak írt szám, amiről még nem mondható el ugyanez. Nem igazán világos már az sem, hogy karikírozni akarja-e a fogyasztói társadalom vonzásában élő szingli nőt, vagy komolyan gondolja, a Gomolygó mindenesetre se nem olyan vicces, mint a Van-e szándék, se nem olyan szívbemarkoló, mint a MOL-kútnál vagy a Légy szíves, és a számot záró, dugás közben unatkozó férfi töprengése is inkább csak idegesítő. A szopnom / otthon rímpárért azért jár egy piros pont.
138. Szociodisco
A dal, amiben Lovasi kipróbálta, milyen lehet Révész Sándornak lenni, de aztán nem kísérletezett ezzel többet, talán nem véletlenül. A Száll a kakukk fészkére ihlette szöveg önmagában is feladja a leckét, az Ül idején még valamennyi Kispál-számot kívülről fújtam, ez volt az egyetlen, amiből csak foszlányok maradtak meg a fejemben. Erre jön még rá a fejhangon énekelt refrén, ahol már tényleg könnyű elveszíteni a fonalat. A "kakukk" megöregedett, és senkit nem érdekel a nyomora és az élete - nagyjából erről szól. "Néha zavarja a zene a szövegeket" - írta 1996-os Bíborba bújt borzak című lemezkritikájában a Vas Népe, és nem lennénk meglepve, ha a szerzőnek épp a Szociodisco hallgatása közben jutott volna eszébe a frappáns megjegyzés.
137. Minden rendben
A Én, szeretlek, téged utolsó előtti dalában helyükre kerülnek a dolgok: a "B oldal" szépelgő zenéi után egy utolsó rendes rockolás, a szöveg önironikusan reflektál az album néhol már zavarba ejtő istenességére, míg az űrhajózás meg a Föld elhagyásának témája visszatalál a hagyományokhoz. Mint utóbb kiderült, ez lett a zenekar búcsúlemeze, így az "itt hagyom nektek ezt, / nektek ez úgyis jobban tetszik" sorok is új, mélyebb értelmet nyertek, még ha a szerző eredetileg nem is a Kispál és a Borzra gondolt.
136. Harmatoslábú
"Miért nem játsszátok soha koncerten a Harmatoslábút? És soha nem is fogjátok?" - állt elő egyszer egy rajongó a meghökkentő igénnyel a Kispál egykori honlapjának fórumán, ahol a zenekarral lehetett kommunikálni. "Fogjuk" - ígérte lakonikus válaszában a zenekar, de gyanítanom, hogy nem mondtak igazat. A Harmatoslábú valóban nem egy tőről metszett koncertdal, a szövegét viszont napestig lehetne elemezni. Az Ül lemez kísérletező jellegét az is mutatja, hogy az addig nagyjából egyféleképpen éneklő Lovasi itt játszani kezd a hangjával: a Meghatás egy pontján repedtfazék kántálásra, a Szociodisco refrénjében hereszorongatós szopránra vált, a Lekvárban infantiliskodik, a Harmatoslábúban pedig galambbá szelídül a vércsehang, olyan visszafogottan, meghitten szólal meg, mintha altatót énekelne a gyerekének, még a nyálképződése is hallatszik közben.
135. Éjjeli nyugtató
A lefekvés előtti Xanax, a gengszterfilmek és a keresztény ikonográfia találkozása egy rövid és lendületes dalban, ahol nemcsak a cím és a nagy fehér szárnyak utalnak a lassan beütő gyógyszerfüggőségre, de az angyal-ördög kettősség is. Persze a lelkünk mélyén már az elején is sejtjük: az álmunkat őrző angyal bármikor ellenünk fordíthatja azt a felhúzott, ragyogó Kalasnyikovot. Igaz, itt legalább csak a lírai én, és még nem egy egész ország van leszedálva, mint majd a Hang és fény utolsó versszakában.
134. Extra light
Vehetjük a Szívrablás és az Űrturista se hús, se hal unokájának is. Ahogy az ezredforduló gyermekei nem ismerik már a nagy történelmi időket, emlék csupán a bársony közé rakott szív és az űrmagány is, maradt egy behorpadt szív és az űrkorom, meg egy kicsit ivós emberi lény, de már az sem él töménnyel. Kellemesen enervált dal ez, amely ha felcsendült koncerten, a közönség egy része alighanem elérkezettnek érezte az időt, hogy a büfé vagy a mosdó felé vegye az irányt.
133. A vadász és a nyuszik
Akit mindig is izgatott a kérdés, hogy milyen lenne a Hobo-féle Vadászat bebélyegezett, értelmetlenség és hallgathatatlanság határát egyszerre súroló sufniverziója, az Ül
lemezen végre megkaphatta a választ. A vadász és a nyuszik ugyanis tényleg olyan, mintha a Fut a nyúl a mezőn rockos ars poeticájának paródiája lenne, a kispálos alter legmélyebb
bugyrából. Ez az agresszív mondókastílus olykor akusztikus kínzással ér fel, de még így is megbújnak a dalban olyan szövegírói bravúrok, mint amikor Lovasi pár odakent tőmondatban megragadja a
Bogart-féle cinikus noir hősök valószínűtlen vonzerejét: "Az én szívem tyúkszar, ünnep van, ha érzek, / a lányok ettől sírnak, majd holnap beszélek".
132.
Életigenlő szám
Felettébb gyanús cím. Naná, majd a kétezres évekbeli Kispáltól lesz jobb kedvünk! Nos, tényleg nem az Életigenlő szám az új Always Look on the Bright Side of Life, a cím mégsem átverés, itt ugyanis valóban egy pozitív érzésről, az önmagunk és a másik előtt is felvállalt szerelemről van szó. Az már más kérdés, hogy ez a szerelem be tud-e teljesülni, fölös illúziókat azért nem táplálnék. Amúgy érti bárki, aki 1980 után született, hogy mit énekel Lovasi az utolsó sorban? Most megnéztem, de nem árulom el.
131. Az nem lehet soha
A kilencvenes évek második felétől a PVSK női kosárcsapata még a Kispálnál is népszerűbb együttes volt Pécsen, az aranykezű lányok Rátgéber László vezetésével kilencszer nyerték meg a bajnokságot és a Magyar Kupát. Mivel Lovasi és a Clash-rajongó edző ekkortájt lettek országos cimborák, egy közös kocsmázás során felvetődött, hogy a Kispál írjon indulót a PVSK-nak. "Nem állítom, hogy szövegírói munkásságon gyöngye ez a dal, de igyekeztem eltérni a megszokott csapatindulóktól" - értékelte az eredményt Lovasi. Szerintünk a műfajban ott van a legjobbak között, talán csak az Auróra ETO-indulója veszi fel a versenyt, bár az a szegény néhai Reszeli mester szerepeltetése miatt kevésbé időtálló. Más kérdés, hogy mostanra mindkét csapat régi dicsősége az éji homályba vész.
130. Csillagközi bál
Nemcsak Lovasi csillagfétisének újabb megnyilvánulása, de egyben közvetett bizonyíték arra, hogy József Attila mellett Kosztolányitól sem szégyellt kölcsönözni motívumokat a költő. A dal ugyanis nemcsak olyan nemzetközi előképekkel rokonítható, mint a T. Rex csodálatos Cosmic Dancere, de akár úgy is felfoghatjuk, mintha a Hajnali részegség csillagközi báljának modern adaptációja lenne. Ez volt ugyebár az az égi buli, amelybe a cigarettáktól túlizgatott Kosztolányi beleszédült Logodi utcai ablakán kinézve. Lovasi azért itt nem jut el az istenélményig, de arra ő is rácsodálkozik, hogy ez a világnak nevezett, izgő-mozgó, cél és értelem nélküli katyvasz csakis táncként nyeri el az értelmét. A monoton skandálás jól készíti elő a terepet a dallamosabb részeknek, ahol az üres szívekről és a didergő királyokról esik szó (mert mi más hozná mozgásba a csillagközi bált, mint a vágy?), de a zenei építkezés mindig véget ér, mielőtt még eljuthatna bármiféle katarzisig.
129. Karácsony
Jogdíjra hajtó alkotók egyik legzseniálisabb üzleti húzása lehet, ha művük címében elhelyezik valamelyik fontosabb ünnep nevét, függetlenül attól, hogy az adott alkotás amúgy valami egészen másról szól. A Kellemes húsvéti ünnepeket! című Belmondo-filmben teljesen lényegtelen, hogy éppen húsvétkor játszódik, mégis kevés olyan húsvét fordult elő az elmúlt 35 évben, hogy ne adta volna le a tévé, de a Last Christmas sem tipikus karácsonyi dal, noha már el se tudjuk képzelni úgy a decembert, hogy ne játszanák rongyosra minden utcasarkon. A Kispál Karácsonya ezzel szemben egy pillanatra sem vált részévé a rádiók vagy az üzletközpontok karácsonyi repertoárjának, pedig annak sincs semmi köze a karácsonyhoz, hacsak a tényleg békésen csilingelő páráráráráráppá-pápáppá-zástól nem kerülünk ünnepi hangulatba. Én egyébként abba kerülök tőle, ezért ha máskor nem is, karácsonykor általában azért meghallgatom ezt a dalt, amely egyébként Lovasi egyik legjobb hasonlatát is felvonultatja, amikor az imádkozást a nőgyógyászhoz járással állítja párhuzamba.
128. Gyógyüdülő
A lágy, már-már meghitt indulás után szinte átmenet nélkül eldurvuló dal azon kívül, hogy a legstabilabb bölcsész-sztereotípia büszke tulajdonosa, nagyjából hitelesen bemutatja, alkalmasint milyen gondolatok cikáznak majd a fejünkben, amikor egy gyógyüdülőbe kerülve megpróbálunk számot vetni az életünkkel. "Mert ott munkál az iszonyú kétség, hogy nem voltál a helyes úton / soha egyetlen percig sem, és most itt az idő, hogy múljon."
127. Nagyapa kileste nagyvilág
Egyes Kispál-számok gyerekdalként működnek a legjobban, ez is ilyen. Eleve a címe is mesei hangzású, a nagyapa pedig korántsem valóságos öregember, hanem valamiféle nehezen beazonosítható mesehős, akit folyton definiálni igyekszik a dalszöveg. Van itt indiános allúzió (nagyapa mint Vörös Szem) és azzal összekapcsolódó nyelvészhumor (a "kék" szó összecseng a vörössel, de itt "kell" jelentésben áll); a végén pedig a Télapó felbukkanása nyomatékosítja, hogy a dal ideális címzettjei a gyerekek. Ennek megfelelően Kispál gitárjátéka is a szokásosnál lassabb és nyugodtabb. Semmi vadulás, inkább egy békés, vasárnap délutáni közös családi táncikálásra hív a dallam.
126. A pécsi szál
Eredetileg ez lett volna a negyedik lemez címe is, a dal pedig, csakúgy, mint inverze, a Szécsi Pál egy, a Pécsi Kisszínházban előadott darabból származik, amit Lovasi az irodalmár barátaival hozott össze; ebben egyebek mellett a Nyáry Krisztián által alakított Steven Spielberg klón-robotokkal újrarendezi Szécsi Pál halálát, mert jobban szeretne egy James Dean-es motorbalesetet. Nem kevésbé grandiózus az apokaliptikus dal cselekménye sem. A klímakatasztrófát már 1994-ben megjövendölő látomásban a lokálpatriotizmus szép példája is feltűnik, amikor hiába lángol már az egész világ, az ENSZ csak akkor szánja el magát a vödör-segélycsomagok elindítására, amikor már Pécs is ég.
125. Én is azt szeretném
Lovasi az utóbbi években sokat filozofált interjúkban arról, hogy langyosodott az egykor lázadó rock and roll a fogyasztói társadalom liftzenéjévé. A dolog természetesen nem a 2010-es években kezdte zavarni, csak a Holdfényexpresszen még inkább dalban énekelte meg a zenei konformizmus iránti undorát. Például az Én is azt szeretnémben, ami - nagyon meta módon - a Kispál legközhelyesebb dala lett az elközhelyesedő popkultúráról, ahol ugyebár nem érzésből nyomják, hanem patikamérlegen mérik ki a zenei hatásokat, egyetlen uniformizált ízlésmasszában oldva fel az emberek egyéniségét. A torzítóval megküldött basszus a nyitányban még azt ígéri, hogy harapós pár percünk lesz, de utána határozottan leül a dolog, és csak a rövid, fülbemászó refrének dobják fel egy kicsit a vontatott panaszkodást. A valódi rock and rollt mindenesetre nem ez a dal fogja feltámasztani.
124. Neked nem
Az Ágy asztal tv felütéseként hallható, bő félperces szám valamiféle konceptlemezt vetített előre, aztán mégsem azt kaptunk. Ez a Kispál második legrövidebb, szignálszerű dala, a verzében Lovasi mintha rappelne, vagy inkább dühösködve beszél, szinte látom, ahogy köpköd közben.
123. Sültkrumpli
Azok közé a számok közé tartozik, amelyeknek két nagyon különböző karaktert adtak Kispálék. Az első a stúdióalbumon (Sika, kasza,
léc) a szokásos kemény alapokra rakott, szürreálisan csapongó muzsika, de már ebben a verzióban is érezhető, hogy ezúttal a ritmus a költőiség fölé tornyosul. Csak
úgy pattognak a rövid szavak: "Tvinpiksz, Medmex, dán dog, Betmen / Redbull, pitbull, plusz a testem". Úgyhogy nem is csoda, hogy koncerteken ennek a dalnak egy egészen más olvasatát is a
közönség elé vezették a fiúk, amit a Happy Borzday meg is
örökített: bár pont olyan kolompolással kezdődik, mint a Honky Tonk
Women a Rolling Stonestól, aztán mégis egy rapszámban folytatódik. Csak dob meg basszus meg Lovasi kántálása, középen metálos gitárral. Jó-jó, de azért nagyon hazai
minőségű rap ez. Inkább jópofa, mint bármi más.
122.
Volume
"Mi ez a borzalom?" - kérdezte a nappalin átsuhanó anyám a kilencvenes évek közepe táján, amikor az akkor még inkább csak az "alternatív" színtéren ismert Kispál előadta a Volumét egy tévéműsorban. Emlékszem a megjegyzés nyomán bennem felhorgadó fölényes sértettségre, mert bár a negyedik lemez nyitódalát általában azért én is áttekertem, nagyra értékeltem a tréfát, hogy kedvenc zenekarom éppen egy ilyen vontatott, helyenként siratóének-szerű nyenyergéssel szólít fel a féktelen bulizásra. A Volume ott folytatja, ahol az Ágy asztal tv az előző album vége felé abbahagyta, jön a világvége, legalábbis azt mondják, közös fotózkodás helyett most azonban inkább ölre mennek az emberek. A konkrét dátumok emlegetése miatt Lovasi az ezredforduló után prozódiagyilkos korrekciókra kényszerült, a zene pedig Dióssy Ákos zongoráján született újjá, de a hangulata nem sokat változott.
121. Küldi a megoldást
Főhősünk megint a tévéhez beszél, bár az ágy, asztal és a sok szép halott állat helyett ezúttal csak harmatos filmekről esik szó. A világot mégse sikerül rendbe rakni, pedig ott vannak az olyan szuperképességek, minthogy a moziban már az elején kitalálja a gyilkost, és még a "Füst a víz felett"-et is tudja gitáron. Ez utóbbi sor alapján akár Varga Mihályról is szólhatna a dal, aki nemrég a Facebookon iskolázta le a Deep Purple-t, és amúgy is mindig küldi a megoldást. Ám ez még Lovasitól is túl váteszi előrelátás lett volna 2003-ban, és egy orfűi koncerten amúgy is elárulta, hogy saját 13 éves kori önmagáról írta a szöveget. A dal nagy erénye amúgy, hogy nem lépi át a bűvös háromperces határt, így a zakatoló lendület simán elviszi a végéig. Máskor gyakran megesett, hogy elnyújtották az ilyen egyszerűbb témákat négy-öt percig is, ami mindig holtpontokkal fenyegetett.
120. Hátradülök
Ősidők ősi dala, ami evolúciós zsákutcának bizonyult a zenekar fejlődésében. Legalábbis ez az egyetlen dal, amely örökké megrekedt az 1989-es demókazin, és sosem jelent meg később sem stúdió-, sem koncertlemezen, és élőben is csak elvétve adták elő. Hatalmas veszteségnek aligha nevezhetnénk az egyetlen versszakos, két percnél is rövidebb szösszenetet, de azért becsúsztak ennél gyengébb darabok is a következő harminc évben.
119. Van, amikor nem
A Kispál itt sodródott legközelebb a britpophoz. Sehol egy szabálytalan, "alteros" ritmusváltás, affektálás, vagy fura trollhangzás, a zenekar érezhetően tiszteletben tartja a groove-ot, és annyira elkapja őket a bólogatós ritmus, hogy még shakert is ráznak a háttérben, mintha csak egy Oasis-dalban lennénk. Kispál fülbemászó gitártémájába pedig érezhetően annyira belegyönyörödtek, hogy nemcsak a dalban szól végig, de 40 másodpercig meg sem zavarják énekkel a szokatlanul hosszúra nyújtott instrumentális intróban. Erre az alapra zökkenőmentesen passzol Lovasi kedélyesen depresszív, súlytalan szövege élet és álom összefüggéseiről, valamint arról, miként határozza meg a pénztárcánk, hogy mennyire látjuk elcseszett helynek a világot.
118. Mindent bele
Bele se merek gondolni, mit érezhet szegény Lovasi a Facebook és az okostelefonok korában, ha már 1998-ban arról énekelt panaszos hangon, hogy állandóan gombokat nyomogatunk és mindenféle ingerekkel zsibbasztjuk magunkat, hogy megmeneküljünk a belső csendünktől. Az elcsendesülés fontosságáról persze egy elég zajos számot csináltak, amiben Kispál hendrixes akkordjai és spanyolos betétek váltják egymást, de így is a felejthetőbb tételek közé tartozik a Holdfényexpressz lemezen.
117. A Jó, a Rossz meg a Szép
Térdig gázolunk a popkulturális utalásokban. Egyrészt már a címben felvonul a Clint Eastwood-i értelemben vett Jó és Rossz, csak a Csúf helyébe ezúttal a Szép lép, akiről persze hamar kiderül, hogy nagyobb ocsmányságokat rejt belül, mint kevésbé vonzó riválisa. A zaklatott tempójú tanmesének ráadásul nem annyira western, inkább rémhorror hangulata van, sötéttel, lányon elkent vérrel és belekkel. Másfelől refrénként szivárog be egy alig észrevehető Pink Floyd-áthallás. Legalábbis a sokszor ismételt "Na, ki van ott bent"-et nem nehéz a Comfortably Numb "Is there anybody in there?" sorának parafrázisaként felfogni. A dolog akár lehetne véletlen is, ha nem épp az egy évvel korábbi Velőrózsák utolsó dala zárult volna azzal, hogy valaki elmotyogja a szintén a legendás The Wall-on szereplő "Is there anybody in there" német fordítását ("Ist der jemand da draußen?"). Mindenképp említésre méltó még Péterfy Bori rövid vendégszereplése a végső, nagy elszállás előtt, ahol Dióssy is kiélheti a freejazzes klimpírozás iránti szenvedélyét.
116. Szeretek, szeretek
Talán azért sem közönségkedvenc, mert az intro inkább hasonlít valamilyen etűdre a Gitáriskola 2 tankönyvből. Ehhez egyáltalán nem szervesen kapcsolódik maga a szeretet működéséről szóló dal, melyben a szöveg viszi a hátán az egész kompozíciót. Ha elképzeljük Víg Mihály hangján, simán elhinnénk, hogy ez az ő dala, a lüktetése, tempója könnyedén illeszkedik a Balaton-Trabant zenekarok fémjelezte underground dekadenciába. Mégis ott bujkál az óvatos optimizmus: a béna, gyerekesen tébláboló emberiséget is meg lehet tanítani szeretni. De csak lassan apró lépésekben, "először nem túl nagy dolgokat…"
115. Rajtakaptál
Sokan nem rajonganak ezért a dalért, nálunk sem fért be az első százba. A zenekar viszont kedvelheti, sok koncerten a ráadás-blokkban kapott helyet, vagy egyenesen az utolsó szám volt. Talán az a baj, hogy bár első blikkre egy okoskodó szakítós dumát hallunk, valójában ez az egyik legfilozofikusabb Kispál-szám, az pedig mindig megosztó. Ősrégi fölvetést citál ugyanis: aztán mi végre is vagyunk itt ezen a Földön? Nem sokkal Lovasi előtt Esterházy Péter fejtette ki: "az élet elmúlik anélkül, hogy történetté kerekedne." (Az Idő van című Gothár-filmben is elhangzik ez a mondat, igaz, annak is Esterházy írta a forgatókönyvét.) Még Likó Marcell is elelmélkedik ezen: "Nincsen cél, hiába is képzelem. / Nincsen út, nincs semmilyen történetem" (Vad Fruttik: Mi lenne jó?) És hát tényleg: nem áll össze az a kurva történet, nincs eleje, vége, közepe, nincs bevezetés-tárgyalás-befejezés, nem épül belőle egy szép házikó erős falakkal és időtálló tetővel - nem tart sehonnan sehova. Csak úgy van. "Rajtakaptál, nincs történet, / nem vár itt semmi téged."
114. Dal poharakról
Igazi kuriózum. Amikor még két oldala volt a lemezeknek (bakelit, kazetta), ez volt az Ágy asztal tv A oldalának utolsó száma. A háromperces dal kétharmada finom gitármuzsika egy karakteres basszus fölött. Melankólia, elrévedezés, Lovasi sehol. Aztán hatvan másodpercben lenyomja a szentenciát a választás szabadságáról és felelősségéről. Élet vagy halál - a kérdés eldönthetetlen. "Hogy az élet, és itt mindegy, / Milyen, semmit mondok, / Vagy a halál, és itt is / Jöhetnek a pontok…" Annyira szélsőséges megítélésű dal, hogy nálam hiába fért be az első húszba, a végén százon kívülre került. Látszik, hogy sokan nem szeretik, ha direkt választásra szólítják fel őket: ott a teli pohár, és muszáj döntened - hörpintesz, vagy mégse. Csak hát mindegy, mit teszel, csupán a semmibe vezető pontok szaporodnak a végén.
113. Vér és bél
Az ezredfordulóra a Kispál gyakorlatilag megérkezett a mainstream határára, ennek ellenére - vagy talán épp ezért - egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a médiakritikára. A tévé és rádió már korábban is megkapta a magáét Lovasi szövegeiben, de a Velőrózsákon már szabályosan tobzódik a konzumkultúra és a szórakoztatásnak álcázott népbutítás verbális rugdosásában. Ennek közönségkedvenc, slágeres verziója a Hang és fény, de az albumon meghúzódik a dal elfeledett, csúf ikertestvére, a Vér és bél is. Itt Lovasi annyira szembemegy a hallgatói elvárásokkal, hogy még beazonosítható refrén sincs, ám így korlátozások nélkül becsatornázhatta zsigeri ellenérzéseit a kereskedelmi tévék iránt, amelyek az istengyilkosság mellett mi mással lennének elfoglalva, mint hogy selyemszalagot kötögessenek a romló húsra.
112. Múlató
Van, ami rock 'n' roll, és van, ami nem - énekelte annak idején Menyhárt Jenő, és talán ez motoszkálhatott a zenekar többi tagjában, amikor a Holdfényexpressz készülése idején nem kívántak foglalkozni a Lovasi által hozott Szívrablással és Múlatóval, mely számokat végül a frontember egyedül dolgozta ki a stúdióban. Lovasi folkos vonzódása az évek során mind jobban elhatalmasodott, majd a Csík zenekarral való együttműködésben csúcsosodott ki, ám a Múlató balkáni rezeskedése volt az első igazán komoly jel. A mulatós blokk később az életműkoncert-féléken is elmaradhatatlanná vált, valószínűleg azzal az indokkal, hogy jól lehet vele színesíteni a műsort. A magunk részéről ugyan nem ismerünk olyan Kispál-rajongót, akit különösebben lázba hozna, de illedelmesen végighallgatják ezt is, hiszen láthatóan olyan jól érzi magát tőle a művész a színpadon.
111. UFO
Egy évvel és egy lemezzel a Szőkített nő után megint fura, halszerű lények csókolgatnak nőket, de ezúttal nem a hidak alatt lettek kifogva, hanem az égből érkeztek - ami tulajdonképpen érthető is, hiszen a nagyváros helyett inkább vidéken járunk és földönkívüliekről van szó, akikről köztudomású, hogy a szántóföldeket használják leszállópályaként. Ez a dal a bizonyíték a korai Kispál trendérzékenységére, hiszen ne feledjük, hogy 1992-ben, vagyis a magyarországi UFO-mánia virágkorában járunk, amikor még a Friderikusz Show-ban is nagyokat lehetett haknizni a gabonakörökkel. Az UFO tehát kordokumentum, de ezt leszámítva nem túl emlékezetes dal, bár a karcos refrénnek kétségtelenül megvan a maga punk bája.
110. Kép mindenkiről
Lovasi egyszer egy koncerten mesélte, az utolsó lemez készítésekor biztosak voltak benne, hogy ebből a számból majd sláger lesz és felkapják a rádiók, aztán csodálkoztak, hogy nem így lett. Pedig érezhetően mindent elkövetett, hogy egy igazán szívmelengető képet fessen az élet szebbik arcáról, felsorakoztatott egy rakás személyes gyerekkori emléket, a traumatikus elemek - Gábor rákja, apuék nótaordítása a viharos tavon - ellenére is helyenként már-már szentimentalizmusba hajlóan. "Nem rossz dal, de lehetne jobb. Kicsit túl van írva, ami sok Kispál-dal közös jellemzője" - írja tárgyilagosan a könyvében. Egy biztos: sehol nem éneklik olyan szépen, hogy "fülzsír", mint ebben a számban.
109. Köszönöm, köszönöm
A harmadik dobos, Michael Zwecker kedvenc száma a Turisták bárhol lemezről, amivel a Lovasiéktól nem éppen harmóniában elvált amerikai zenész alighanem egyedül van széles e világon. Az biztos, hogy a dal tökéletesen megfelelt az együttes azon szándékának, hogy az artisztikus és helyenként túlagyalt Velőrózsák után egyszerűbb rockszámokat írjanak, az előző lemez médiakritikus opuszai után azonban az újabb tévégyalázás már kevésbé hatott frissnek.
108. Nincs nagy baj
Régen nem hallottam ezt a dalt, talán olyan régen, amikor még nem volt gyerekem. Most, hogy újra meghallgattam, rájöttem, hogy ha elvonatkoztatunk attól, hogy Lovasi "dolgokról" énekel, akkor ez egy tökéletes szám a szülőségről. Arról az állapotról, amit Thomas Mann olyan szépen leír a József és testvéreiben, amikor Jákob a várva várt nászóra küszöbére ér, ám a nagy boldogság közben is tudja, hogy az élet mostantól nem lehet egészen az övé, hanem a gyerekeibe kell oldódnia, hogy aztán kezdjen lassan meghalni. De nincs nagy baj, hiszen sokáig elvagyunk még azzal, hogy jó legyen nekik, akik majd folytatják helyettünk, amíg egyszer csak ránk csukják a kertajtót. A dal aztán a végére felpörög egy, a Velőrózsákon végighúzódó autós vonalon mozgó énekmondással, ám létezik egy demóváltozat is, amiből ez még hiányzik, viszont van benne "gyí rakéta", és egy strófa, ami viszont végül Az autóm és énbe került át.
107. Éjjel, álmomban
Lehet-e számot írni arról, hogy valaki szépet álmodik? Át lehet-e adni egy álombéli istenélményt kevesebb mint két percben, alig néhány sorban? Igen, lehet, és különös módon az eredmény még úgy sem válik kínossá vagy giccsessé, hogy az álmodó álmában "elképesztő szeretetet" érez. Persze lehet rá mondani, hogy ez egy olyan "nesze semmi, fogd meg jól"-dal, de nem is kell minden dalban megfejteni a világot.
106. Nagyvárosi románc
Az ugyanezen a lemezen szereplő Tesis a világhoz hasonlóan ismét a rappel kacérkodunk, ám ezúttal nem a Limp Bizkit-es bulivonalon, inkább a balladisztikusabb hiphop irányába mozgunk. Komoly fixációra utal, hogy az ősteremtés eszköze már megint a leves, mint az Ágy asztal tv-n (Levesek porból), de a kérdésre, hogy pontosan mi történik ebben a dalban, még Örkény és Salvador Dalí is bizonyára csak bambán nézne ránk. Mindenesetre kapunk egy rövid, de fülbemászó gitárszólót és pár emlékezetes képet, hiszen ki ne akarna nagy hűvös szőlőket a szerelme szájába rakni, valami nagy káros állatot lelőni, illetve könnyű textilek közt forogni hajnalban? Az utolsó sor keserédes happy endje pedig arra utal, hogy a fura románc tulajdonképpen beteljesedik: "Szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda".
105. Ippon lite
Mivel az Én, szeretlek, téged album 2004 őszén jelent meg, így el tudjuk képzelni, hogy az athéni olimpia tatamin puffanó dzsúdósai ihlették meg Lovasit, aki az egzisztencialista reggeli bölcselkedés olyan fokára hág, ahonnan még a becsapódás is könnyűvé válik. Dióssy zongorafutamai teszik légiessé a kompozíciót, ami azonban csak látszólag andalítóan idilli. Valójában az egész hatalmas becsapás: tök jó repülni és elengedni a dolgokat, vicces, ami fáj, és isteni, ha hagyod magad leteríteni egy ipponnal, de a földet érés azért szar dolog lesz, és birkózhatsz tovább az iszapban.
104. Nem érdekel
A Turisták bárhol Radiohead-beütésű, nihilista nyitányával mintha csak a Velőrózsák folytatódna, de aztán nem az folytatódik. Igazi kivonulós dal, mindenki hagyjon békén a picsába, a személyes nyűg pedig minden korábbinál jobban összefonódik a társadalomkritikával, talán azóta sem gurult ki olyan kerek közéleti leírás Lovasiból, mint a "zsíros álmos lángos ország, / sárba ejtett disznópörzsölő". A címnek megfelelően az is világosan kiderül, hogy Lovasit a nagy elrontások és megoldások dacára már nem nagyon érdekli semmi, és ebben hű társra lelt bennem. Ott ülök vele én is "a háztetőn a napon, / Valami mozgás messze egy pontban, / Biztos jön valaki, hogy jöjjön ha gond van, / Nem érdekel, nem érdekel, nem ér, de kell…, hogy jöjjön". És akkor együtt várunk vele, hacsak bele nem alszunk a szám végébe.
103. Német mérnökének
A visszaemlékezések egybecsengenek abban, hogy a zenekar a Sika, kasza, léc lemez készítése idején élte át első válságát, ekkor kezdődtek az együttes későbbi működését végigkísérő dobosproblémák. Bräutigam Gábor olyannyira nem tudott megbirkózni a korábbiaknál kicsit bonyolultabb számokkal, hogy a lemezfelvétel közben bedobta a törülközőt, és kiugrott a zenekarból (később ugyan még visszatért, de a lemezbemutató turnén csak négy számot játszottak az új albumról, mert a többit nem tudta eldobolni). A Német mérnökéneknek az írott források szerint kulcsszerepe volt a drámai eseménysorban, de hogy miképpen, arra homlokegyenest ellenkezően emlékszik Kispál és Lovasi. Kispál szerint "a Német mérnökének alját (dob, basszus) egy próba alatt összehozták a Ricsi meg a Ló, de a többinél jöttek a ritmikai problémák (…) Felmentünk Pestre, ahol a német… szám felment elsőre, de aztán földbe állt a dolog" - írta a Kispál és a Borz daloskönyv című kiadványban a gitáros. Ezzel szemben Lovasi szerint éppen "a Német mérnökének című dallal kezdődött a kálvária, ami ritmikailag a legérdekesebb és legbonyolultabb szám a lemezen. (…) A hangmérnök visszahallgatta, és megmutatta nekünk, hogy ez így nem lesz jó, a dob nincs jó helyen, nem a basszussal együtt megy (…) visszahívtuk Ricsit, hogy dobolja fel újra. Visszajött, feldobolta újra, meghallgattuk újra, de kiderült, hogy egyszerűen nem tudja másképp dobolni (…) Próbálkozott még két vagy három napig, de a görcs egyre nagyobb lett benne. Végül hisztériára váltott, összevissza csapkodva kijelentette, hogy ő pánikbeteg, komoly problémákkal küzd, hagyjuk békén ezzel a hülyeséggel."
102. Olajos vasak ↔ Égben edzett kövek
Igen, ha jól értjük, ez a dal tényleg az olajos vasak és az égben edzett kövek csatájáról szól. Mivel a dal két évvel megelőzte az Armageddon című filmet, még arra sem gondolhatunk, hogy esetleg a Földet fenyegető meteor és Bruce Willis olajfúró csapatának találkozása lenne itt elénekelve, a sztori nagy része így homályban marad, de az például világosan kiderül, hogy Lovasi miért inkább alt-rock dalszerző lett, nem pedig epikus fantasy regényfolyamok írója. Persze azért felbukkannak iemberek is, akik a harc közegében próbálnak élni, ha pedig épp akad egy perc nyugtuk, kígyókat sütnek meg perecnek. A kedélyesen posztapokaliptikus képeken túl magában is működik a Baywatch-főcímzenének is beillő, életigenlő refrén, a dal legkarakteresebb eleme azonban Kispál fülbemászóan zaklatott gitártémája marad, megmentve az Olajos vasakat a felejthetőség poklától. A dal javára válik az is, hogy ehhez forgatták a legviccesebb klipet a bohóccipős Kispi és Lovasi kimunkált koreográfiájával, a hetvenes évekbeli táncdalfesztiválokat idéző szerelésekkel és aranyos archív felvételekkel.
101. Az emberek megértik
Ritka eset: a gitár a háttérbe húzódik, jó messzire, és átadja a terepet az ütőhangszereknek, szinte trópusi, latinos hangzást teremtve, amire nem nagyon tudnánk más példát hozni a zenekartól. További apró, de jelentőségteljes ötletek színesítik a számot: a Mennyből az angyal dallamának elcsilingelése és a mesemondó stílusban elmesélt történet egy lidérces futásról. A szöveg a Velőrózsák szokásos alapérzületét tükrözi: minden és mindenki el van baszva, de már fel sem tudunk háborodni ezen.
100. És hogyha máshová kerül
Nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamaaaa! Nem őrültem meg, Orfűn, a '15-ös Kispál-koncerten ezzel a kórusban előadott idétlen kántálással vezették fel a számot, hogy aztán egy torzított gitárral egészen új, friss hangzást, plusz egy másik sebességet adjanak a dalnak. Ütősebb is lett sokkal, mint a Sika, kasza, léc albumon, izgibb, dögösebb, vérbeli rockszám. Paci, kocsi, csiga - Lovasi kedvelt motívumai bogozódnak itt össze, egyenként talán értelmezhetetlenek, de ha akarod, azért összeállnak egy képpé. Egy kis piával meg pláne.
99. Kifordult belsők közt
Dal az emberről, aki kicsukta magát a világból (vagy magából a világot), belülről beakasztotta a kampót és utána csak befelé látott. A Bálnák, ki a partra kissé háttérbe szorult dala csodálatosan énekli meg a befelé nézés igényét, az önmegtalálást és a vágyott harmónia elérését. A meglepően pozitív dramaturgiához derűs ritmus dukál, "Az ember ott belül / Spájzajtón falvédő" sorpár pedig a Lovasi-líra egyik legütősebb metaforáját hordozza, és nem mellesleg magába zárja a szöveg minden rétegét.
98. A tizenháromezredik
Egészen különös, hogy Lovasi milyen megzabolázhatatlanul, jóformán dzsessz-zenészként játssza ennek a dalnak a basszusmenetét, ami a szinti kiáltásszerű, visszhangos effektjével ugyancsak a Turisták bárhol elkomoruló hangszerelésének bizonyítéka. A szöveg az idő múlásáról és az ember elhasználódásáról szól, éjfekete humorral, a dalt záró seggrázást pedig akár egyfajta hebehurgya haláltáncként is értelmezhetjük.
97. Kinn állok a ház előtt
Egy youtube-os feltöltés alatt az egyik kommentelő évekkel ezelőtt megjegyezte, hogy ennek a szövegét kellett elemeznie irodalomórán, majd többen odaírták, kinek mit jelent a szám. "Nekem az jön le, hogy részegen megy haza, majd a felesége beengedi és rendben lefekteti" - írta valaki, más szerint "a második eljövetelről" szól, egy harmadik hozzászólóban pedig azt idézte fel, amikor 18 éves "kis pöcsként" a szerelme kapuja előtt állt, várta, hogy kijöjjön és végre megcsókolhassa. Számomra ebben a számban benne van minden, ami a tiniszerelmekből elvezet addig az állapotig, amikor boldog vagy, pedig mikor belevágtál, eszedbe nem jutott volna, hogy ez lesz belőle. Ezt az érzelmi kavalkádot pedig még az sem rontja el, hogy a refrén nem igazán illeszkedik a verzéhez, ráadásul hirtelen csörömpölni kezdenek benne, duplalüktetésű ütőssel próbálják fokozni a hatást. Ezt utóbb a zenekar is soknak érezhette, mert később már jóval letisztultabb formában játszották koncerteken.
96. Rezervátom
Állítólag egyszer Kurt Cobain kifejezetten feldobva érkezett zenekari próbára: "Hallgassátok, srácok, mit találtam ki!" Gyors egymásutánban eljátszott négy akkordot, egymásból egyáltalán nem következő, himbálózó akkordokat, melyek teljesen véletlenszerűnek hatottak. A többiek próbálták lebeszélni a témáról, ő azonban hajthatatlan volt. Ebből a négy akkordból született meg a 20. század egyik legsikeresebb slágere, a Smells like teen spirit. Lényeges különbség, hogy a Rezervátomból nem lett világsláger, Kispál viszont hasonlóképpen fanyalogva fogadta a Lovasi által hozott gitártémát. Ha pedig a dal nem született volna meg közel harminc éve, és egy banda most előállna vele egy tehetségkutatón, meglehet, hogy nem jutnának tovább: fiúk, minimális összhangzattan és szolfézs még elkelne, jövőre várunk vissza benneteket. Az Ágy asztal tv-n ráadásul kétszer is felhasználták ugyanazt a dallamot, alig változtatva rajta, először a Levesek porbólban. Amúgy jó kis punk-rock szám, ugyanaz a lüktetés megy rajta végig, kis hangszeres kiállással, ahogy a lemezen egyébként minden számban. Később pedig a koncertek egy részén Kispál helyett/mellett már vonósok húzták a voltaképpen refrénként funkcionáló ti-tiriririririririm-tiririririritirim -tiririririritirim-tiririm-tiririm részt.
95. Fogás volt temérdek
"Az egyik lemezünkre például azért került sok lassú szám, mert a próbateremben olyan hideg volt, hogy kesztyűben gyakoroltunk. Le voltak dermedve az ujjaink" - állítja Kispál András. Alighanem a
Velőrózsákra gondolt, és valóban, ha egyben hallgatjuk a lemezt, kicsit talán már bele is bele is fáradunk a lassú tempókba ágyazott
világfájdalomba, mire eljutunk a több mint ötperces Fogás volt temérdekig. Pedig ez a komótosan építkező dal a második perc végére
szédítően magasra jut, az "aki én voltam nincs már, aki én leszek nincs még" sor és a refrént záró József Attila-parafrázis Lovasi legjobbjai közül
