A Schiaparelli szonda sikertelen landolása után az Európai Űrügynökség az orosz Roszkozmosz támogatásával idén ismét célba veszi a Marsot: az ExoMars 2020 a tervek szerint nyáron indul el a vörös bolygó felé, és egy Rosalind Franklinről elnevezett rovert visz majd a felszínre. Amennyiben sikeres lesz a misszió, a szerkezet a múltbeli és akár a jelenkori élet potenciális nyomai után fog kutatni, és a tervek szerint a bolygó egyenlítőjéhez közeli Oxia Planum régióban landol majd.
Az ESA és az oroszok mellett a NASA-nak is van egy Mars 2020 elnevzésű missziója, ami az európai eszközhöz hasonlóan szintén főleg az élet jeleit keresi majd a vörös bolygón. Ezen kívül új technikákat próbál ki arra, hogyan lehet oxigént kinyerni a marsi atmoszférából, ami nagyon fontos, ha a jövőben valóban embereket akarunk vinni a Mars felszínére.
Az in-situ, vagyis helyszíni alapanyag-felhasználás ugyanis nagyon fontos lesz az asztronauták számára,
hiszen nem vihetnek magukkal mindent a bolygóra. A Mars 2020 a tervek szerint szintén nyáron indul útjára, méghozzá ugyanabban a kilövési ablakban, amiben az ExoMars 2020 is.
Idén Kína is a Marsra készül, és emellett még útjára indítják a Chang'e 5-öt is, a CNSA következő holdmisszióját. A Chang'e 5 feladata, hogy roverével mintákat gyűjtsön a holdi felszínről, majd visszajuttassa azokat a Földre. A küldetés során nagyjából két kiló minta begyűjtése a cél, és ez lesz a kínaiak első olyan missziója, ami vissza is hoz valamit a Holdról. A Kínai Nemzeti Űrügynökség ugyanakkor előbb a Marsot célozza meg, és egy szondát, valamint egy rovert küld a vörös bolygóra. A tervek szerint a Mars-misszió akkor indul majd, amikor a NASA és az ESA projektje,
a Chang'e 5 pedig valamikor 2020 végén lesz esedékes.
Mellettük az Egyesült Arab Emírségek is a Marsra készül, méghozzá a Hope Mars nevű szondájával, ami ugyan nem fog leszállni a vörös bolygóra, de ez lesz az ország első Mars-műholdja.
Persze a Hold sem kerül ki a látóterünkből: a kínaiakon kívül oda készül még a Google Lunar X-Prize versenyének excsapata, a Part Time Scientists, és megkezdődik a NASA Artemis missziójának az első fázisa is. Ennek egyik fő célkitűzése, hogy 2024-re embereket küldjön a Holdra, legalább egy nőt is közöttük, az első tesztfázisban pedig az Orion űrhajót és a Space Launch System (SLS) szupernehéz hordozórakétát tesztelik hozzá.
Az Oriont a tervek szerint egy több mint 450 ezer kilométeres utazásra viszik, először legénység nélkül, majd emberekkel is.
Az Artemis misszió a NASA későbbi Mars-misszióinak előfutára: az űrügynökség a Holdon próbálja ki, hogyan működnek a technológiái Földön kívüli környezetben. Erre a Hold tökéletes megoldás lehet, hiszen közel van, bármit gyorsan lehet javítani, és ha valami baj történik, könnyebb hazahozni az űrhajósokat.
A Mars és a Hold mellett a központi csillagunkat is meglátogatjuk, elindul ugyanis a Solar Orbiter, amely az Európai Űrügynökség és a NASA közös projektje. A Solar Orbiter a Nap atmoszférájának külső részét, a napkoronát fogja elemezni. Ebből a régióból indulnak a napviharok, a szakértők pedig abban bíznak, hogy a korona vizsgálatával jobban megérthetik az efféle események dinamikáját. A napviharok, azaz a Napból kiszakadó töltött részecskék áramlatai ugyanis komoly fenyegetést jelentenek az országok infrastruktúrájára, iparára és közösségére a Földön, így nem árt, ha tanulmányozzuk azokat.
Ha minden jól megy, a magán űrcégek is komolyabb fejlődésnek indulnak: a SpaceX biztosan felbocsát több tízezer apró műholdat a Starlink konstellációba, a csillagászok legnagyobb bánatára, és ha minden jól megy, elstartol az első emberes Starship utazás is (a rakéta leánykori nevén a BFR volt, vagyis a Big Fucking Rocket). Érik már az idő, hogy a Boeing CST-100-as Starlinerjét is munkába állítsák, erre már 2018-ban is tettek ígéreteket, de tavaly nem történt semmi ezen a téren. Talán 2020 már tényleg a magán-űrkutatás éve lesz, ahogyan azt 2019-ről is hittük egy évvel ezelőtt.
