A napilap hétfői száma ismerteti, hogy a tervek szerint augusztusban újítják majd fel a Váci úton kialakított buszsávot. A több mint tíz kilométer hosszú szakaszt azért kell rendbe tenni, mert a metró északi szakaszának modernizálása miatt a Lehel tér és Újpest-Központ megálló között 2017 novemberétől ez év március végéig pótlóbuszok szállították az utasokat. A vonalon kialakított buszsávon az aszfaltot a majdnem másfél év alatt rendkívüli megterhelés érte: naponta 60 csuklós busz használta, a járművek csúcsidőszakban 45 másodpercenként követték egymást.


Így munkanapokon 24 óra alatt több mint 1600 járat koptatta az útburkolatot.

A BKV által megbízott kivitelező mostanra minden ideiglenes buszsávot megszüntetett, a Váci úton mindenütt három sávon áll a gépjárművel közlekedők rendelkezésére. Elszórtan még sávelhúzások vannak érvényben, és néhány helyen még el kell bontani az ideiglenes buszperonokat, ezt a munkát ezen a héten végzik el - közölte a BKK.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!