Mint arról mi is beszámoltunk, Magyarország és Lengyelország kormánya is jelezte, megvétózná az EU-s költségvetést, ha azt a tervezett formában - a jogállamisági mechanizmussal együtt - akarják megszavaztatni. Emiatt több hazai politikus is tiltakozott, többek között számos önkormányzati vezető is levelet írt az Európai Uniónak.

Ám a héten csütörtökön és pénteken a klímavédelmi vállalásokról is szó lesz a brüsszeli EU-csúcson - írja a 444.hu. Ezek többek között Lengyelországot is súlyosan érintenék.

Az ellenzéki varsói polgármester szerint kormánya akkor nem vétózná meg a dokumentumot, ha az EU enyhítene a Lengyelországra vonatkozó környezetvédelmi előírásokon.

Gondot jelent ugyanis, hogy az ország legnagyobb energiaforrását még mindig a szénerőművek adják.

hirdetés

A lap birtokába került dokumentum szerint Magyarország kormánya is jelentős módosításokat akar elérni.

A csúcstalálkozón a legtöbb tagállam elfogadná, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkentsék az EU károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Bár most a hivatalos cél 40 százalék, de 2050-re a teljes klímasemlegességet szeretné elérni az Európai Unió. Ehhez azonban nagyobb léptékkel kellene csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

A magyar kormány azt javasolná, hogy az EU-nak legyen az 55 százalék a cél, de tagállami szinten legyen elégséges a 40 százalék elérése. De aki akar ennél többet is elérhet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés