Gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé a Szentesi Járási Ügyészség azt a csongrádi férfit, aki szeptember végén több, - a sérüléseit ellátó - nővérre is rátámadt - írja az Ügyészség.hu.

A férfi a rendelőben végig agresszív volt, másokat és saját magát is veszélyeztető módon viselkedett, ezért a felsőtestét ágyhoz szíjazták. Közben hangosan kiabált, köpködött és megöléssel fenyegette a kórházi dolgozókat. Az egyik ápoló, mivel látta, hogy a vádlott arca véres, meg akarta törölni egy kendővel, mire ő válaszul a szabadon maradt lábával fejbe rúgta. Ezt követően egy másik ápolót is felsőtesten rúgott, miközben az a sérüléseit igyekezett ellátni.

A vádlottat szeptember 27-én az esti órákban azért vitték kórházba, mert szóváltásba keveredett, és közben megsérült. A rendőri intézkedés után vitték a szentesi kórház sürgősségi osztályára a társával együtt.

Mindkét ápoló zúzódásos, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a sérelmükre elkövetett könnyű testi sértés miatt joghatályos magánindítványt terjesztettek elő a vádlott felelősségre vonása érdekében - írja az Ügyészségi közlemény.

A hajnali órákban a vádlott, miután felébredt, kiszabadította magát és a szintén az ágyhoz kötözött társát is, majd hangosan kiabálni kezdett. Az éjszakai műszakban dolgozó beteghordók hallották meg, felszólították, hogy hagyja ezt abba. Erre a vádlott

hirdetés

háromszor is ököllel arcon ütötte az egyik, míg egy alkalommal ököllel felsőtesten ütötte a másik beteghordót,

végül a társával együtt távozott a kórházból. A sérülések 8 napon belül gyógyulóak voltak.

Mind a vádlottat ellátó ápolók, mind a beteghordók közfeladatot ellátó személynek minősülnek.

Mindezek alapján a járási ügyészség a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta, amit különös visszaesőként követett el.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés