Súlyos bűncselekmény gyanúsítottjait fogták el a hétvégén a rendőrök - írja a szon.hu. A gyanúsítottak őrizetben vannak, az ügyészség a letartóztatásukra tett indítványt.

A gyanúsítottak bántalmaztak és összekötözve az út mellett hagytak egy román állampolgárságú férfit.

A férfi interneten ismerkedett meg az egyik magyar női gyanúsítottal, akitől erotikus tartalmú felvételeket is szerzett.

A férfi élettársa viszont felvette a kapcsolatot a magyar nővel, és közölte vele, hogy a férfi csak kihasználja a jó anyagi helyzetét.

A férfi közben megfenyegette a magyar szeretőjét, hogy ha szakít vele, a felvételeket nyilvánosságra fogja hozni.

hirdetés

A magyar nő szeretett volna szabadulni a kapcsolatból, de tartott a fenyegetéstől, ezért megbeszélte a sértett élettársával, hogy az törölni fogja a kompromittáló felvételeket. Ez azonban nem járt sikerrel, így a magyar nő magyarországi találkozót beszélt meg a román sértettel.

A magyar nő a két fiát is beavatta a tervébe, akik gépkocsival követték az édesanyjukat a találkozóra 2020. május 16-án került sor.

Székely községnél megállt a két autó, a magyar nő fiai a román sértettet kirángatták a gépkocsiból és megverték. Elvették a telefonját, a pendrive-ját, a pénzét is, ami a sértett élettársához került.

Ezután a sértettet összekötözték és a 4. számú főút mellett kitették, magára hagyták. A sértettet az arra közlekedők találták meg és értesítették a mentőket, valamint a rendőrséget.

A férfi a bántalmazástól életveszélyes állapotba került, eltört több bordája, és légmell alakult ki nála.

A magyar nőt és két fiát, valamint a sértett élettársát a rendőrség csoportosan elkövetett rablás bűntettével, míg a magyar nőt és fiait ezen felül életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is gyanúsítja.

Az ügyészség szerint azért szükséges az egyébként büntetlen előéletű gyanúsítottak letartóztatása egy hónapra, mert fennáll az összebeszélés veszélye, és esetleg megfélemlítenék, befolyásolnák a tanúkat – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.


hirdetés