Sólymos Lászlót, a Most-Híd korábbi alelnökét választották meg pártelnöknek a lemondott Bugár Béla utódjául a szlovák-magyar vegyespárt füleki kongresszusán szombaton - szemlézi az MTI a párt Facebook-profilján megjelent közleményt.


A Most-Híd alapító elnöke, Bugár Béla azután mondott le tisztségéről, hogy a párt a február végi parlamenti választásokon 2,05 százalékos eredményt elérve kívül rekedt a pozsonyi parlamenten.

Sólymos a megválasztását követően nyilatkozva azt mondta: pártja folytatni fogja az eddigi értékei - a kölcsönös tisztelet, a tolerancia és a békés együttélés - mentén való politizálást. Hozzátette: a párt politikájában a jövőben az eddiginél jelentősen nagyobb teret kell kapniuk a fiatalabb generáció képviselőinek.

Sólymos néhány héttel ezelőtt annak a véleményének adott hangot, hogy a Most-Hídnak és a Magyar Közösség Pártjának együtt kellene működnie annak a helyzetnek a megoldásán, hogy a megosztottság miatt a parlamenti választásokon egyikük sem jutott be a szlovák törvényhozásba.

Kiemelt kép: Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt elnöke beszédet mond a párt IX. országos kongresszusán 2016. november 12-én. Az asztalnál balra Sólymos László, a párt alelnöke. MTI Fotó: Krizsán Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!