Uros Bregar személyében szlovén vezetőedző váltja Danyi Gábort a Siófok KC kispadján, írta a kézilabdaklub hivatalos honlapja.
Kapcsolódó
Nem szabadul teljhatalmú vezetőjétől a kézilabda
Újraválasztották a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökét, Hasszan Musztafát.
A 42 éves szakember már az első edzését is megtartotta a keddi Alba Fehérvár KC elleni kupamérkőzés előtt.
"Uros munkásságát jól ismerjük, a kapcsolat közte és a klub között már régóta megvolt. Most azonban elérhetővé vált, és viszonylag gyorsan megállapodtunk a közös folytatást illetően. Egy roppant lendületes edző, aki fiatal kora ellenére válogatott- és klubszinten egyaránt komoly tapasztalattal rendelkezik" - mondta Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője.
Bregar elmondta, a kapcsolatfelvétel már évekkel ezelőtt megtörtént, az akkor megkezdett párbeszédet folytatták most, és elég hamar közös nevezőre jutottak.
"Nem titkolt szándékom, hogy elérjük a klub által korábban megfogalmazott célt, a jövő évi nemzetközi kupaindulást érő helyezést. Úgy gondolom, hogy erre képesek lehetünk" - fogalmazott.
Edzőként a kemény munkában hiszek, és úgy látom, hogy itt minden lehetőség adott. Korábban dolgoztam már Magyarországon, sokat tanultam abból az időszakból.
Uros Bregar 2006-ban már a szlovén utánpótlás-válogatottak élén dolgozott, 2015-ben lett a felnőtteknél szövetségi kapitány. Csaknem hat éven át irányította a szlovén nemzeti csapatot, amellyel három Európa-bajnokságra (2016, 2019, 2020), és két világbajnokságra (2017, 2019) is kijutott. Idén tavasszal viszont váltott, és elfogadta a szerb szövetség felkérését, így ott lesz a decemberi, spanyolországi világbajnokságon.
Klubszinten hét éven keresztül irányította a Krim Ljubjanát, majd egy éven át a Vardar másodedzője volt, mielőtt elfogadta a Vác ajánlatát. Onnan azonban 14 mérkőzés után távozott.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
