A Firefox ikonikus tűzróka logóját már 2003 óta használja a Mozilla, így 16 év elteltével pedig eljött a frissítés ideje. A fejlesztő lerántotta a leplet a böngésző legújabb logójáról, amivel céljuk vizuálisan is érzékeltetni azt, hogy a brand több szolgáltatást és terméket is magába foglal, nem csak a Firefoxot.

A felhasználók közül nem mindenki tudja, hogy a Firefox-család tagja egyúttal a a Lockwise jelszókezelő, a privát fájlmegosztó Send, valamint a Firefox Monitor nevű biztonsági eszköz is, utóbbival azt ellenőrizhetjük, hogy a jelszavunk kikerült-e már egy korábbi szivárgás során. Ezek most mind egy színvilágot követő ikonokat kaptak. A böngésző is már kevésbé hasonlít egy rókára, inkább a nevéhez hűen tűzcsóva, és a labdára gömbölyödő forma nem változott, de a Föld kék színét leváltotta a lila árnyalat, a róka lábai pedig eltűntek.

Forrás: Mozilla

A többi Mozilla termék logójához is a narancs, lila, piros árnyalatokat használták, különböző formákkal és egy új betűtípussal. Az új logót egy ősszel érkező szoftveres frissítéssel válik majd láthatóvá a felhasználók számára.

A cég az utóbbi időben a fejlesztés során egyre erőteljesebben állítja középpontba az adatvédelmet és a privát böngészést, szemben a felhasználók tevékenységeit aktívan követő Google-lel szemben, akik a konkurens Chrome-mal uralják a piacot. A szakértők szerint ezzel a filozófiával esélyt kapnak arra, hogy újabb felhasználókat szerezzenek, vagy éppenséggel csábítsanak át.

(Kiemelt kép: Mozilla Blog)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!