Nem kell börtönbe vonulnia a magát "Tolvajkergetőknek" nevező banda négy tagjának. A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében az első fokon kiszabott letöltendő szabadságvesztést felfüggesztettre, a felfüggesztett szabadságvesztéseket próbára bocsátásra enyhítette.


A Polgár "Tomcat" Tamás vezette banda tagjai 2015 áprilisában a Széna téren hagytak egy nagy értékű kerékpárt, amit mozgásérzékelővel szereltek fel. Amikor a biciklit ellopták, a négy vádlott a tolvaj - az ügy sértettje - után eredt. Napokkal később sikerült megtalálniuk. Polgár ekkor többször is provokálta a tolvajt, előbb szóban, majd tettleg, például pofon ütötte. Amikor pedig a tolvaj visszatámadt, Polgár Tamás két társa lefogta a fiatalembert, felsőtestét előredöntötte, Polgár Tamás pedig acélbetétes bakancsával egyszer, közepes erővel fejbe rúgta a sértettet.

Az ügyészség önbíráskodás miatt emelt vádat, a vádlottak tagadták bűnösségüket.

Első fokon Polgárt két év letöltendő börtönre ítélték súlyos testi sértés és garázdaság miatt, három társára egy év körüli felfüggesztett szabadságvesztéseket szabtak ki. Az ügyészek a minősítés megváltoztatásáért és súlyosbításért, a védők felmentésért és enyhítésért fellebbeztek. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészség indítványát teljes egészében, a védelmét részben elvetette. Nem változtatta meg az ügy minősítését és nem mentette fel a vádlottakat, de enyhítette a kiszabott ítéleteket.

A tábla szóbeli indoklásában többek között rámutatott arra, hogy ami történt, az a biciklitolvaj vonatkozásában "messze nem nevezhető tettenérésnek", sokkal inkább arról van szó, hogy a tolvajkergetők egy konkrét esetben megkísérelték igazolni gyanújukat. Továbbá nem merülhet fel a védelem által emlegetett jogos védelem, hisz Polgár Tamás provokálta a sértettet, és ez vezetett a verekedéshez. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a vádlottak már a rúgás előtt hívták a rendőröket, utána pedig tőlük telhetően megpróbálták elhárítani tettük következményeit, ellátták a sérültet és hívták a mentőket.

Polgárt jogerősen másfél év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, társait két évre próbára bocsátották

- ami azt jelenti, hogy büntetést csak abban az esetben szabnak ki rájuk ebben az ügyben, ha próbára bocsátásuk ideje alatt újra bűncselekményt követnek el.

Kiemelt kép: MTI / Honéczy Barnabás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!