Beismerő vallomást tett a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során az a 21 éves férfi, aki múlt csütörtökön megölt egy 61 éves népművészt Sályon - tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint T. Dávid részletesen elmondta az őt kihallgató nyomozóknak, hogy miért végzett a néprajzkutatóval.

Megtudtuk hogy a férfi már régebb óta ismerte a 61 éves nőt. Az asszony ugyanis azért, hogy segítsen rajta, pénzt adott a fiatalembernek időnként azért, hogy elvégezze a háza körüli teendőket. Az ominózus reggel a fiatal férfi nyugtatót vett be és alkoholt is ivott. Mivel nem volt pénze, ezért felkereste a népművészt, hogy adjon neki kölcsön, a néprajzkutató azonban ezt megtagadta.

T. Dávid állítólag fogadkozott, hogy majd később ledolgozza a kölcsönt, de az amúgy is szerény körülmények közt élő asszony ekkor sem adott pénzt neki. A fiatal ettől indulatba jött, felvett egy karót, majd többször is fejbe ütötte vele a nőt. Ezt követően levette az asszony ujján található gyűrűt, összeszedte a lakásban található néhány ékszert, majd magára hagyta a nőt és távozott.

A rendőrség azonban villámgyorsan azonosította és elfogta a bűncselekményt elkövető fiatalt. Úgy tudjuk, hogy a rabolt ékszerek egy része már elő is került. Megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy helytállóak-e az értesüléseink, az alábbi választ kaptuk Szabó Csilla sajtóreferenstől:

Az emberöléssel gyanúsított férfi valóban beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Nyereségvágyból végzett a 61 éves asszonnyal

- mondta szűkszavúan Szabó.

Egy néprajzkutatót öltek meg Sályon

Zenetörténész édesapja szülőházában találtak rá holtan.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!