Lendületesen lefelé ível a járványgörbe Olaszországban, ahol 200 alá csökkent az egy nap alatt meghalt betegek száma a polgári védelem szombat esti adatai szerint. Ezzel egy időben megteltek az utcák sétáló emberekkel, és több tartományban előbbre hozták az üzletek megnyitását is - írja az MTI.


A halottak száma 194 volt, vagyis tovább csökkent az előző napi 243-hoz képest. Ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 395-öt. Utoljára május 4-én csökkent kétszáz alá az elhunytak egy nap alatti száma, ami akkor rendkívülinek számított, azt megelőzően március közepe óta nem volt ilyen alacsony ez a szám. Hét olasz tartományban, a tegnapi öt tartományhoz képest, egyetlen beteg sem halt meg az elmúlt 24 óra alatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Az aktív fertőzöttek száma több mint háromezerrel csökkent az egy napja regisztrált 1663 után. Az aktív betegek száma jelenleg 84 842. Nyolcvankét százalékuk otthoni karanténban tartózkodik. Most lépte túl a százezret a gyógyultak száma. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 218 268-öt. A gócpontnak számító Lombardiában 85-re csökkent a halottak egy nap alatti száma a korábbi 94 után. Az aktív fertőzöttek száma 502-vel emelkedett a korábbi 609-hez képest.

A járványgörbe erőteljes lefelé ívelésének hatására megteltek sétálókkal az olasz városok utcái. Az óvintézkedések május 4-től indított enyhítését követő első hétvégén, a szigorú ellenőrzés ellenére megteltek Nápoly tengerparti sétányai, és a nyári időben hasonlóképpen tele voltak emberekkel az Adria-parti Rimini utcái is, miközben a strandokat továbbra is zárva tartották. A sétálóknak csak egy része viselt szájmaszkot.

Az északi Trentino-Alto Adige és Friuli Venezia Giulia, valamint a déli Calabria tartomány nem várta meg a kereskedelem május 18-től tervezett újraindítását, hanem korábban megnyitotta az üzleteket. Az egészségügyi hatóságok szerint az újraindulást követő járványhelyzet felméréséhez meg kell várni május második felének adatait.

Kiemelt kép: TIZIANA FABI/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!