Megtalálták az eltűnt indonéz tengeralattjárót a Bali-tenger mélyén, legalább három darabra törve - közölte a hadsereg és a hadsereg több vezetője vasárnap.


Mint az MTI felidézte, vasárnap reggel az indonéz elnök bejelentette, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.

"A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát" - mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt "a kapcsolat megszakadt" címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az "elsüllyedt" kategóriára.

Mi indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak

- fűzte hozzá az államfő.

Yudo Margono, a haditengerészet főparancsnoka közölte, hogy a balesetért nem lehet a legénységet okolni. "A KRI Nanggala három részre szakadt, a hajótesten pedig repedést találtak" - mondta.

Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter.

A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel. Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!