Megerősítették, hogy a férfi megfulladt a mutatvány végrehajtása közben.


Holtteste a baleset helyszínétől nagyjából két kilométerre sodródott a partra, rokonai hétfő éjjel azonosították

- mondta el telefonon az illetékes kolkatai rendőrség egy munkatársa.

Kezeit már kiszabadította, a lábain azonban még ott volt a lánc és a kötél

- tette hozzá.

A 42 éves Csancsal Lahiri, művésznevén Mandragóra mágus vasárnap kísérelte meg a mutatványt, daru engedte összekötözött kézzel-lábbal a folyóba Kalkuttában.

Azonnal a keresésére indultak a rendőrök, miután a a parton álló nézők hiába várták, hogy felbukkanjon a vízből. A helyi lapok szerint a mágus nem tette meg a megfelelő a biztonsági intézkedéseket a kockázatos mutatvány előkészítésekor. A merülés előtt Lahiri elmondta, hogy 21 évvel ezelőtt már végrehajtotta ugyanezt a mutatványt ugyanott.

Egy üvegkabin belsejében voltam leláncolva, a Hovrah hídról dobtak a folyóba. 29 másodperc alatt szabadultam ki

- magyarázta a mutatvány előtt az AFP-nek.

Elismerte, hogy ez alkalommal nehezebb dolga lesz.

Ha sikerül kiszabadulnom, csoda lesz. Ha nem sikerül, tragédia

- tette hozzá.

Lahiri 2013-ban már megpróbálta megismételni a szabadulást a Gangeszba engedett dobozból, de a kísérlet botrányba fulladt, mert a közönség észrevette az ajtót a szerkezeten.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!