Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a BRFK a CD Hungary Zrt. által Úri utcában bérelt önkormányzati ingatlan ügyében - tudta meg a Népszava.


A Magyar Nemzet 2017-ben írta meg, hogy az Orbán Viktor jóbarátjának, Garancsi Istvánnak az érdekeltségben álló cég mindössze 13 800 forintért bérelt egy 45 méteres Úri utcai lakást a budavári önkormányzattól, egy másik, 340 négyzetméteres ingatlanért pedig havi 220 ezret fizettek a a kerületnek.

A Népszava emlékeztet, hogy az ügyben Veres Dávid önkormányzati képviselő tett feljelentést, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2017 augusztusában hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást a feljelentés kapcsán, az esetet pedig egy már folyamatban lévő eljáráshoz csapták.

A nyomozás határideje eredetileg tavaly április 27-e lett volna, de az nyomozás egyre csak húzódott, most pedig kiderült, hogy a rendőrség május elején bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!