Egy videóban jelentette be Hodász András a Papifrankó végleges megszűnését - írja a Szemlélek, amely továbbra is közli majd az atya írásait. Az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa azt mondta, önálló döntést hoztak.

Bár "odaföntről" sem kapott kellő támogatást, de ezt már elfogadta. Arra nem készült fel, hogy az elmúlt időben rengeteg támadás érte. Mint mondta, a bullying, az online lincselés képes sebeket okozni. Ezt ő nem bírta.

András atya továbbra is hisz abban, hogy az egyháznak jelen kell lennie az interneten, sőt, evangelizálni kell magát az internetet is. Az egyháznak is feladata, hogy változtasson az internet stílusán és kultúráján, mert Magyarországon az elmúlt években nagyon rossz irányba ment a közbeszéd, csak fekete, fehér létezik, a szekértáborok világában alapelvvé vált, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.

A Szemlélek szerkesztősége szerint Hodász András jobb hellyé tette az internet világát, az általa most elmondottak nem egy elszigetelt problémára, hanem a társadalom és az egyház súlyosan sérült mivoltára világítanak rá, elhallgatása pedig csak egy jobb kezdet kapuja, hiszen a Szentírás is így bíztat:

Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. (Róma 8;28)

Kapcsolódó

"Ótvar söröket ittak, mire rájuk pirítottam: gyerekek, ilyet az én plébániámon nem csinálunk"

Isten, YouTube, Krav Maga, motorozás, jó fajta sörök - vajon mi a közös ezekben a látszólag nem összetartozó dolgokban? A választ az angyalföldi Szent Mihály-plébánián találjuk, itt él Hodász András atya, akinek a napjait alapjaiban határozzák meg az előbb említett fogalmak. Képriport.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!