Megszületett az ítélet annak a három kamasznak az ügyében, akiket azzal vádoltak, hogy agyonvertek egy ózdi pásztort három és fél évvel ezelőtt.


A Miskolci Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben és kifosztásban is bűnösnek mondta ki az ügy elsőrendű vádlottját, a 16 éves fiút, és tíz év szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A másik két 12 és 14 év közötti fiút négy-négy év javítóintézeti nevelésre ítélték.

A három fiatal elment a csordás által használt, Ózd-Susa településen lévő lakókocsihoz. Beszélgetni kezdtek, majd a férfi adott egy ezrest a fiataloknak és elküldte őket borért, 600 forintért hoztak két liter bort, a férfi zsebében tartott pénztárcában pedig maradt még 650 forint.

Mindannyian ittak a borból és a lakókocsiban lévő pálinkából. Az italozás során a sértett súlyosan lerészegedett. Közben a lakókocsiban beszélgettek, zenét hallgattak, majd a pásztor a szarvasmarhákat elhajtotta egy domboldalra, ahová a tinik is követték.

Ekkor a 16 éves fiúnál volt volt a csordás pásztorbotja, illetve másik két társánál is volt egy-egy réten talált kisebb bot, amelyekkel az állatok terelésében segédkeztek. Nem sokkal később a társaság tagjai között vita támadt. Ekkor a legidősebb fiú puszta kézzel, majd a pásztorbottal a férfire támadt és többször fejbe vágta, illetve ököllel is többször megütötte, társai pedig karóval verték a férfi felsőtestét.

Amikor a férfi a földre esett, a harmadrendű vádlott nagy erővel többször is mellkason taposta. A bántalmazást követően a fiatalok a sorsára hagyták a pásztort. Másnap reggel egy szomszéd észlelte a domboldalon szanaszét lévő állatokat és amikor a csordást nem találta a lakókocsiban, értesítette a munkaadóját, akinek a fia ment ki a helyszínre és talált rá az elhunytra.

A 10 év szabadságvesztésre ítélt 16 éves fiú enyhítésért, az egyik társa felmentésért, a harmadik fiatal pedig felmentésért és enyhítésért fellebbezett. Az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így az ítélet nem jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!