Öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélt a Veszprémi Törvényszék azt két férfit, akik 2018-ban halálra vertek egy borászt Badacsonyban.


A távirati irodának elküldött tájékoztatás szerint az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértésben és garázdaságban, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt mondta ki bűnösnek a bíóság. Ezért őt öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, és nyolc hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől.

Cinkostársa öt év börtönt kapott társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés és garázdaság miatt. A két férfit emellett több mint 1,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság. A bírói indoklás szerint a borász bántalmazása áttételesen és közvetetten volt kapcsolatban halálával.

A vádirat szerint a munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt két szabolcsi férfi egy születésnapi buli után úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért éjfél után kocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas férfi vezette.

A két férfi Badacsony központjába ment, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A fiatal borász éppen a parkolóban gyalogolt a három ismerősével, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a fiatal férfi megállt az autóval szemben, amely így nem tudott továbbhaladni. A férfiak ekkor kiszálltak a járműből, és a borászt, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték.

A fiatalember nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy "Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?". A támadói ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt egyikük még itallal is kínálta volna a fiatalembert, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a borász újabb bántalmazásához vezetett.

A borász társaságában lévő nő próbálta megnyugtatni a támadókat, hogy megakadályozza a további verekedést, a borásznak pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távozott volna, mindketten a borászra támadtak, majd addig ütötték és rugdosták, amíg mozgott.

A számára is ismeretlen szívbetegséggel rendelkező férfit 12 kis és közepes erejű ütés érte, és ezek, valamint a pszichés stressz is hozzájárultak a halálát okozó keringési rendellenességhez. Az ügyben a bíróság 11 különböző szakértő véleményét hallgatta meg, a végső álláspontot az Egészségügyi Tudományos Tanács közreműködésével alakították ki.

A döntés ellen a vádlottak és védőik felmentésért, míg az ügyész a középmértéket megközelítő, a jelenleginél súlyosabb büntetésért fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!