A miniszter később megkérdezte Varga Juditot is és elfogadta a magyarázatát, „főleg utólag, sok dolog ismeretében, amit a volt férjéről tudni kell”.


Miért mondhatta Varga Judit a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen, hogy az ő embereik belenyúltak ügyészségi dokumentumokba? - többek között erről is kérdezte Rogán Antaltól a 444.hu.

"Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított" - mondta a miniszter, majd hozzátette:

Kérdezték a Schadl-ügyről, arról, hogy a nyomozati anyaga szerint egy Grécs László nevű orvos arról beszélt, hogy 35 éves nagy üzletről beszélgetett „Tónival, Barbarával és Ádámmal”. Fürcht Pál főügyész pedig azt mondta erről: a Tóni itt Rogán Antalt jelenti.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!