Ahogy korábban mi is megírtuk: arab bevándorlónak neveztek és megütöttek egy férfit Budapesten az Árkádnál.

Rézműves Benjámin Dániel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója, rendszeresen ír kisebbségpolitikáról és roma politikai reprezentációról.

A párra sétálás közben rontott rá két kopasz férfi, akik azt üvöltötték, hogy "mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!"

Rézműves Benjamin Dániel az ATV-nek bővebben is elmesélte a történteket.

Elmondta, hogy az aluljáróból kettő férfi feljött, és ott elsodorta párjának, Adriennek az egyik karját.

"Elég nagy mozdulattal, amire én nem is nagyon lettem figyelmes, mert én gondolkodtam az útvonalon, de ő jelezte nekem, hogy elsodorták őt, és kérdeztem, hogy ki.

Felesége ekkor két férfira mutatott, akik akkor már mindössze egy méterre voltak tőlük. Rézműves ekkor szólt nekik, hogy figyeljenek jobban a feleségére. Emiatt alakult ki a balhé.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>