Kedden a parlament megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter terjesztett be.

A változtatás értelmében az Akadémia elveszíti kutatóintézeteit, azokat egy új alapítványba, a Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) csatornázzák, megszüntetve ezzel kutatók közalkalmazotti státuszát. Ráadásul az MTA-nak önként oda kell adnia székházait és az összes vonatkozó vagyontárgyát az alapítványnak, több milliárd forint értékben.

Az ELKH-ban meghatározó lesz a kormány befolyása: az új intézménynek legfőbb döntéshozó szerve az irányító testület lesz. A 13 fős a miniszterelnök, Orbán Viktor nevezi ki, közülük 6 főt az MTA javasol, delegál, 6 főt pedig a kormány. Az elnököt a miniszter és az MTA elnök közös javaslatára szintén Orbán Viktor nevezi ki. Az ELKH-t augusztus 1-jével hozzák létre, a kutatóintézetek pedig szeptember 1-jével kerülnek alá. Palkovics László a nagy sietséggel kapcsolatban nemrégiben úgy fogalmazott:

Ennek egy prózai indoka van, a bizonytalanság az nem jó. Tehát minél gyorsabban legyen meg az új szervezet, és akkor mindenki tudja, hogy hogyan, mihez fog tudni alkalmazkodni.

Az ügyben a kormány és az MTA, illetve a hazai kutatói társadalom jó ideje tusakodik egymással. Palkovics László szerint a magyar tudományos szcéna színvonala, a kutatási pénzek elosztása nem megfelelő, ezért szükséges a nagymultú intézményrendszer átalakítása. Szavai szerint a tudományos életben

semmit nem haladtunk előre az utóbbi évtizedekben.

A miniszter áprilisban közölte: ha az MTA nem adja oda kutatóhálózatát, erővel, törvénymódosítással veszik el azt. Erről szavazott ma a parlament, a miniszter javaslatának elfogadásához a kormánypártok támogatására volt szükség.

Kedd délután 16 órától tüntetést szervez az MTA Széchenyi téri épülete elé az Akadémiai Dolgozók fóruma, akik szerint

a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen.

Az IDEA Intézet 2019. február 28. és március 4. között végzett közvélemény-kutatása szerint a különböző intézmények iránti társadalmi bizalom alacsony Magyarországon. Alig néhány olyan vizsgált intézmény van, amelynek közepes vagy annál magasabb a bizalmi indexe. Eegyetlen óriási hagyományú szervezet, a Magyar Tudományos Akadémia, amely iránt a bizalom politikai preferenciáktól függetlenül nagyon magas.

Leginkább az MTA-ban bíznak a magyarok

A tudományos akadémia megítélése még a kormánypárti szavazók körében is magas.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!