Hétfő reggel nagy erőkkel szállta meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület irodáit - írja a Népszava értesülései alapján.


A cikk szerint a helyszínen, a Dankó utca 11-13. alatt körülbelül harminc sárgamellényes NAV-os jelent meg, akiket a kötelező iratmegőrzésre használt helyiségekbe engedtek be.

Az egyesület vezetője, Iványi Gábor a lapnak azt mondta: nyilvánvalóan politikai üzenetről van szó, azután, hogy a személye felvetődött esetleges államfőjelöltként, ő pedig több kormánykritikus megjegyzést is tett.

Gyötörnek, sanyargatnak minket

- mondta az egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyházának a státuszát 2017 óta nem hajlandóak rendezni.

Ami az egyesületet illeti, kijelentése szerint világraszóló botrány, hogy amíg ők segítik a hajléktalanokat, Magyarországon az üldözésüket az alkotmányban rögzítették.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!