Bár Magyar Péterékkel közösen kezdtek tervezni az elkövetkező hetekre, de végül úgy látták, hogy a Színes Erzsébetváros közössége nagyon erős civil identitással rendelkezik, ezért önállóan állnak ki a kerületért.


Csütörtökön jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján, hogy Lajos Bélát, a Színes Erzsébetváros korábbi jelöltje a TISZA-párt színeiben indul a VII. kerületben a polgármesteri posztért. Az ajánlóíveket már át is vette – írja a Népszava.

Pénteken azonban a jelölt a Színes Erzsébetváros közösségi oldalán azt írta, hogy önállóan fog kiállni és dolgozni. Döntését azzal indokolta:

„Az elmúlt napokban fontos állomáshoz értünk. A Magyar Péter vezette Tisza Párttal közösen kezdtünk tervezni az elkövetkező hetekre. A folyamat során láttuk azt, hogy közösen erősebbek lehetünk, de azt is láttuk, hogy Erzsébetvárosban a Színes Erzsébetváros közössége nagyon erős civil identitással rendelkezik, ezért közösen azt érezzük és úgy látjuk, hogy a Színes Erzsébetváros június 9-én és az azt követő időszakban is önállóan kell kiálljon és dolgozzon azért, hogy Erzsébetváros fejlődő, élhető, zöld, a lakók igényeire odafigyelő kerület legyen. Ennek érdekében, a mai nappal megerősítem önálló indulásunkat az önkormányzati választásokon”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!