A magyar médiában kedden körbejárt a hír, miszerint a 77-es troli sofőrje újraélesztett egy 19 éves lányt a járaton, miután az elájult. A szóban forgó jármű vezetőjét, Vaskó Sándort még Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is kitüntette.

hirdetés

Most azonban úgy néz ki, nem teljesen úgy történt az eset, ahogy azt eddig hittük, az Indexnél ugyanis jelentkezett egy Nagy Dávid nevű pénzügyes, aki állítja, hogy ő kezdte meg az újraélesztést, amelyről először csak az RTL Klub szerdai műsorában esett szó.

A férfi, néhány szemtanú, és a 19 éves lány édesanyja szerint ugyanis Nagy Dávid volt az, aki néhány utassal együtt stabil oldalfekvésbe rakta a lányt, majd ő kezdte meg a mellkaskompressziókat.

Nagy Dávid a lapnak elmondta azt is, hogy egyáltalán nem vágyik kitüntetésre vagy figyelemre, csak igazságtalannak érzi a sztori megmásítását.

Az azonban vitathatatlan, hogy a trolivezető volt az, aki megteremtette a feltételeket az életmentéshez: ő irányította az utasok leszállítását, hívta a mentőket, és a lány mellett maradt egész végig.

A lány édesanyja szerint az életmentés csapatmunka volt, mindkettejüknek ugyanolyan hálás, amiért lánya életét megmentették.

A BKV Zrt. közben egy Facebook-posztban reagált minderre, amelyben leírják, hogy a mentés csapatmunka volt, amelynek során egy ember életét sikerült megmenteni, és ez számít igazán.

"Ahogy az édesanya is fogalmaz, az életmentésben meghatározó szerepe volt, és kollégánk mindig hangsúlyozta, hogy az utasok segítségével cselekedett. Lehetne vitatkozni, kin vagy min múlott több, hiszen ha nem állítja meg a buszt, nem húzza le az áramszedőket, nem teremt azonnal nyugalmi állapotot, akkor talán már késő lett volna a kompresszió. De fölöslegesnek tartjuk súlyozni a közös életmentés egyes mozzanatait. Örüljünk az eredménynek és ismerjük el mindenkinek az érdemeit"

- olvasható a BKV Zrt. a bejegyzésében.