A brutális támadóra életfogytiglani börtönbüntetést kértek, még feltételesen sem helyezhető szabadlábra. Korábban többször is súlyosan bántalmazta apját.


Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki körfűrésszel támadt az édesapjára – adta hírül a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A korábban már két alkalommal erőszakos személy elleni bűncselekmények, rablások miatt jogerősen elítélt 30-as éveiben járó budapesti férfival szemben a Fővárosi Főügyészség 2022 nyarán emelt vádat emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 23. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével a férfit erőszakos többszörös visszaesőt bűnösnek mondta: védekezésre képtelen áldozat elleni emberölési kísérlettel, súlyos testi sértéssel, jármű önkényes elvételével, folytatólagosan elkövetett lopással, valamint kapcsolati erőszakkal is vádolják.

A férfi 2020 tavaszán a Budapest XX. kerületben élő édesapjához költözött. Kábítószer fogyasztó életmódja miatt, szenvedélye anyagi fedezetének biztosítására sorra ellopta a lakásból édesapja értéktárgyait, mintegy 200000 forint értékben, majd eladta azokat.

A konfliktusos együttélés során a nála gyengébb édesapjával szemben emberi méltóságot súlyosan sértő megalázó magatartást tanúsított, felpofozta, illetve több alkalommal ököllel ütötte a fejét

2021. április 4. napján a férfi az édesapja engedélye nélkül elvitte annak kocsiját, és azzal korzózott Budapest XX. kerületében. A lakásba visszatérve 17.00-21.00 óra közötti időben alaposan berúgott, édesapjával újfent szóváltásba került, újra ököllel ütötte az arcán, egy fanyéllel a hátát ütlegelte, illetve a nagy erővel megrúgta, valamint megtaposta.

Az ügyészség megfogalmazása szerint az elkövető bántalmazása a sértett halálának reális lehetőségét hordozta.

Mindezek után az apa sérüléseit mobiltelefonjával lefotózta a férfi, és azokat ismerőseinek azzal küldte szét, hogy „megöltem az apám”. Az egyik címzett ekkor riasztotta a rendőrséget, akik az ámokfutót a lakásban elfogták, a sérültet pedig kórházba szállíttatták.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbeztek. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványával az elsőfokú ítélet helyben hagyását kezdeményezte.

A Fővárosi Ítélőtábla a férfit halmazati büntetésül tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetéssel sújtotta – még feltételesen sem engedhető szabadlábra.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!