Megrázó történet sokkolta a közvéleményt Ukrajában.

Az 51 éves Irina Sukhanova első munkanapját töltötte egy ukrajnai bölcsődében, amikor szörnyű tettet követett el - írja a Daily Mail. (Az eredeti hírre mutató linken magától elinduló, felzaklató videó látható az esetről!) Az egyéves kislány, Alesya keserves sírásban tört ki, miután egy társa piszkálta.

Mivel a dada nem tudta lenyugtatni, egy párnát szorított a kislány arcához, amit egészen addig ott hagyott, amíg a kicsi abba nem hagyta a sírást. Csakhogy ekkor a gyerek már nem lélegzett.

A nő azonnal hívta a mentőket, azonban Alesya életét már nem lehetett megmenteni. Sukhanova tagadta tettét, ám a bölcsődei szobában kamera volt beszerelve. A nő ugyan a felvételek nyilvánosságra kerülése után sem ismerte be a felelősségét, azonban a rendőrség előzetes letartóztatásban helyezte, gyermekgyilkosság miatt kell bíróság elé állnia.

A kórboncnok megállapításai szerint a kis Alesya a sírás és az oxigénhiány miatt öklendezni kezdett, végül ennek következményeibe halt bele. A szülők teljesen összeomlottak a hír hallatán.

hirdetés


hirdetés