A legismertebb történelmi személyek életéről és haláláról gyakran alakulnak ki legendák. Így van ez Dzsingisz kánnal is, a Mongol Birodalom, azaz minden idők legnagyobb államának alapítójával. A nagykán 1227 augusztusában hunyt el, halálának körülményeiről viszont a sok ellentmondásos történet miatt nem sokat tudni. Az uralkodó holttestét sosem találták meg, mivel egy titkos helyen, jelöletlen sírba temették el.

Egyes elbeszélések szerint Dzsingisz egy csatában szerzett halálos sebet, más források viszont merényletről vagy balesetről tesznek említést. Egy új tanulmány most végre megoldhatja a rejtélyt - írja az IFLScience.

Jeremy Woodhouse / Getty Images

Az Adelaide-i Flinders Egyetem csapata szerint ezen legendák jóval a nagykán halála után születhettek meg, és kitalálóik talán szándékosan nem vették figyelembe a tényeket. Az uralkodó családtagjait és híveit arra utasították, hogy ne számoljanak be a nagykán haláláról, mivel az nagyon rosszkor, a Nyugati-Hszia elleni hadjárat kulcsfontosságú szakaszában történt. A Dzsingisz vezette mongolok ekkor már nagyjából húsz éve folytattak háborúkat az állam ellen.

Wenpeng You és kollégái a korszakra vonatkozó orvosi ismereteket használták fel. A Jüan története című forrás bemutatja, hogy 1227. augusztus 18-25. között rosszullét és láz gyötörte az uralkodót, a betegség nyolcadik napján végül a nagykán meghalt. Korábban a szakértők tífuszra gyanakodtak, az új tanulmány alapján ugyanakkor gyanús, hogy egyéb tüneteket, például hányást, nem írtak le.

A csapat a mongol hadsereget 1226-ban érintő betegségeket ismerve arra gyanakszik, hogy pestis okozhatta Dzsingisz halálát.

A leírt tünetek, illetve a betegség hossza arról árulkodik, hogy bubóbetegség miatt halt meg a nagykán.

Youék szerint a történészeknek más legendás halálok esetében is érdemes óvatosnak lenniük. Bár az új eredmények reális képet festenek az uralkodó halálának körülményeiről, érdemes kiemelni, hogy Dzsingisz holtteste nélkül lehetetlen teljes bizonyossággal megállapítani halálának okát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!