Egy friss tanulmány igazolhatja azt az elképzelést, mely szerint III. Richárd (1483-1485) angol király ölette meg unokaöccseit - írja az EurekAlert. Az uralkodó az angol történelem egyik leghírhedtebb figurája, aki részben William Shakespeare művei miatt vált ismertté.

III. Richárdra az utókor árulóként, zsarnokként gondol, több szakértő viszont úgy véli, hogy ez csak a Tudor-ház későbbi propagandájának hatása. Elképzelhető, hogy a király hatalmát megdöntő dinasztia feketíteni csak be az uralkodó nevét, hasonlóan, ahogy politikai ellenfelei miatt utóbb Könyves Kálmán magyar királyról is igen negatív kép rajzolódott ki a forrásokban.

Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP III. Richárd utasítást ad Sir James Tyrrellnek unokaöccsei meggyilkolására (Robert Dudley illusztrációja Shakespeare III. Richárdjának 1858-as kiadásához)

III. Richárd egyik legismertebb gaztette saját unokaöccseinek megöletése volt. A feljegyzések alapján miután IV. Eduárd halálát követően régenssé vált, törvénytelenné nyilváníttatta bátyja házasságát, illetve az abból született két fiát, a V. Eduárdot és testvérét, Richárdot.

A 12 és 9 éves gyermekeket a Towerba záratta, a hercegek pedig utóbb teljesen eltűntek, állítólag III. Richárd parancsára végeztek velük.

Az esetet sokan az angol történelem egyik legtitokzatosabb gyilkosságaként tartják számon.

A gyilkosságot először Morus Tamás mutatta be részletesen a 16. században. A humanista író szerint Sir James Tyrell, III. Richárd embere bízta meg Miles Forestet és John Dightont a hercegek meggyilkolásával. Mivel Morus Tamás maga is a Tudor-ház szolgálatában állt, több kutató úgy gondolja, hogy a történet a propagandába illeszkedő kitaláció.

Tim Thornton, a Huddersfieldi Egyetem munkatársa ugyanakkor új vizsgálata során arra jutott, hogy a humanista szerző megbízható forrás volt, III. Richárdnak pedig valóban volt szerepe a hercegek halálában. A kutató szerint Morus Tamással egy időben VIII. Henrik udvarában dolgozott az egyik feltételezett gyilkos, Miles Forest két fia. Thornton ebből arra következtet, hogy Morus Tamás beszámolója hiteles, és műveben valódi személyeket, egy megtörtént esetet mutatott be.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!