Egy élezett kőeszköz segítségével törte át az üvegfalat egy majom egy kínai állatkertben - írja az IFLScience. A közönséges csuklyásmajom augusztus 20-án esett neki az üvegnek a Csengcsou Állatkertben, az esetről készült videón jól látható, hogy az állat többszöri próbálkozás után járt sikerrel.


Az élőlény először megrémült, később azonban visszatért, hogy megnézze a széttört falat. Az állatkert szerint az eset során sem a majom, sem a látogatók nem sérültek meg.

A faj egyedei gyakran készítenek maguknak kőeszközöket, melyeket általában héjak feltörésére, ásásra, illetve gyümölcsök és magok feldolgozására használnak. Azt nem tudni, hogy a majom miért törte be az üveget, talán a kíváncsiság vagy az unalom hajtotta, de az is lehet, hogy szökni próbált.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!