Egy friss tanulmányban a szakértők ismét igazolták, hogy az óriásfogú cápa (Otodus megalodon) volt minden idők legnagyobb cápája - írja a Live Science. A kutatók élő és kihalt heringcápa-alakúakat vizsgáltak, ebbe a csoportba tartozott a hírhedt megalodon is.

A többi cápa eltörpül a kihalt óriás mellett: napjaink legnagyobb ragadozó cápája, a fehér cápa csupán 7 méter hosszú, míg a megalodon 15 méteres lehetett.

A jelenleg élő legnagyobb, planktonnal táplálkozó cápafaja, a cetcápa is csak legfeljebb 10 méter hosszúra nőhet meg.

Kép: Getty Images

Bár a heringcápa-alakúak már a mezozoikum végén és a kainozoikum elején igen gyakoriak voltak, meglehetősen keveset tudni ezekről a kihalt állatokról, mivel porcokból felépülő csontvázuk ritkán konzerválódott. Kenshu Shimada, a chicagói DePaul Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint éppen ezért a kutatóknak a megkövesedett fogakra kell támaszkodniuk a vizsgálatok során.

A szakértők a fogakat elemezve tudnak becsléseket adni az adott faj méreteire. Shimada és kollégái most egy új egyenletet dolgoztak ki a heringcápa-alakúak foga és testhossza közti kapcsolat felmérésére.

Az eredmények alapján a csoport több kihalt faja is meglehetősen nagy volt, igaz, a megalodon így is 7 méterrel hosszabb volt második legnagyobb ősi rokonánál. A kutatók szerint sok heringcápa-alakú azért ilyen nagy, mert nem ritka, hogy az embriók felfalják egymást, és így már anyjukban megnőjenek. Azt egyelőre nem tudni, hogy az óriásfogú cápa hogy lehetett ennyivel hosszabb rokonainál.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!